A halállistám már-már telefonkönyvnyire bővül lassan, de a listavezető továbbra is Lajoska, aki, arany csillagom, 24 óra alatt legalább 5 × élte túl a saját halálát, pedig hajszál választott el tőle, hogy feleségéből az özvegyévé tegyem magam, hiába itta magát térden állva kézkérősre (immár harmadszor a történelem során, ámde most először gyűrűvel, méghozzá világítóssal) :D Lábon kihordtam miatta egy közepes erősségű idegösszeomlást, bele sem megyek igazán az ő tökéletes, semmit el nem felejtő fotografikus memóriájába, ami viszont nála valahogy túlműködhet, mert pluszban generál olyan nem létező emlékeket, hogy a Grimm testvérek elszégyellnék magukat, és még nem is ez a legrosszabb, hanem hogy olyan végtelenül makacs elszántsággal próbálja órákon át rám dumálni, hogy ezek közös emlékeink és egyszerűen nem létezik, hogy nekem törlődtek, hogy sikoltozós idegsokkot kapok tőle, aztán végül már kezdek hinni benne, hogy tényleg megbolondultam, és megtörtént dolgok nullára törlődtek az emlékezetemből, mert ha ő ennyire körömszakadtáig ragaszkodik a sztorihoz akkor annak valami alapja egyszerűen kell legyen... és akkor egyszercsak kicsap a biztosíték, és törlődik a valóság körülöttem egy 10 percre - valamint ez a 10 perc mindörökkön örökkére az egész életemből... szóval volt erőteljes alapja, hogy gyilkolni akartam:)
De aztán kiderült, hogy nem fizette még ki a számláját, meg közben már nálam is némi adósságba verte magát, és végül azt a döntést hoztuk Babókával, hogy irtózunk a hullarablástól, tehát előbb inkább megvárjuk, hogy fizessen, és csak utána likvidálunk (pedig különféle manipulációkkal és ráhatásokkal már azt is elértem, hogy akár a padlólapot is felcsákányozta és kiásta volna magának dőlésirányban, hogy később nekem könnyebb dolgom legyen :D ). Na meg közben Reni is nagyon kampányolt az alapötlet továbbfejlesztéséért, mert íródik ám az ő halállistája is, de szerinte a sima, snassz, gyors és kíméletes kivégzésnél sokkal szórakoztatóbb és kielégítőbb élmény, na meg lényegesen arányosabb büntetés is, ha hosszan és fájdalmasan meg is kínozzuk előtte a delikvenst (amire ő már természetesen részletesen kidolgozott tervekkel rendelkezik :D ).
Így végül Lajoska megúszta a hirtelen felindulásból elkövetett emberölés elszenvedését, mert a kintlévőségeink és a fejlesztési tervek miatt átmenetileg elnapoltam a halállisták feldolgozását. :D
No ezen kívül iszonyat pörgős, rohanós, fordulatos és idegrendszer-károsító 7végén vagyunk túl :D
Annyit jöttünk-mentünk, vásároltunk, főztünk, mosogattunk, vacsoráztattunk, pakoltunk, autóztunk, szerveztünk, intéztünk, fuvaroztunk, pörögtünk, pultoztunk, takarítottunk Rnivel és Babókával, hogy a fele is sok lett volna, sőt, szombat este például mi hárman csajok voltunk az atyaúristenek, mert Apának egész hajnalig teljesen más jellegű elfoglaltságai voltak teljesen máshol :) Összességében végül nem annyira lett Sakáltanyás ez a mutatvány, mint amennyire brutal deepthroat kategóriás, mert természetesen többen voltak azon az egyetlen estén, mint 3 másikon együttvéve, mi pedig mindhárman stabil harmadnaposan, fejenként kábé 4 óra alvással indultunk bele az estébe… És hát az iroda, a backstage 3 zenekarral + hangszerekkel, a 3 terem folyamatos rendben tartása asztallerámolással, takarítással, a pultozás, a tömegek kiszolgálása, a terasz rendben tartása, lerámolása, takarítása, a két lakás folyamatos felügyelése, néhány halaszthatatlan megbeszélés, illetve privát energiapótló szünet lerendezése, Apának a rendszeres lejelentkezés legalább nagyjából pontos adatokkal, és habnak a tortán az éjfélkor esedékessé vált sör- és bor beszerző expedíció, és mindezen mutatványoknak a kábé 120, legnagyobb részben a hülye hatodik hatványán üzemelő vendégre optimalizált változata azért kifogástalan gyári állapotban is adja rendesen a terhelést, hát még így … :D
Plusz mindezt súlyosbították olyan apróságok, mint például egy halmozottan hátrányos helyzetű idiótára evett-ivott Lajoska bébszittelése, aki például a mozgáskoordinációját tekintve olyan mérvű kihívásokkal küzdött, hogy a vasajtón csak harmadszori célzással jutott be, majd ezen sikerélménytől megtáltosodva olyan szenvedéllyel vetette bele magát az üdvözlésbe, hogy ölelés fedőnéven letaroltuk a fél termet: teljes súlyával a nyakamba omolva rajtam keresztül és velem együtt eldózerolt egy fotelt, egy hirdetőtáblát és egy stokit úgy, hogy csak a fal bírta megfékezni a lendületes ostromot… meg az a Lajoskával nagyjából megegyező mértékben módosult tudatállapotban létező ifjú leány, aki tetőtől talpig gyászfeketébe és láncba volt öltözve, ezáltal úgy nézett ki, mint egy alternatív metálos botsáska, és teljesen váratlanul, minden ismerkedés, bevezető vagy köszönés nélkül nekünk szegezte a következő kérdést: szerintünk mitől lehet az, hogy a 4 éve tartó kapcsolatában hiába próbálkozik bármilyen módszerrel, egyszerűen képtelen elérni a pasijánál, hogy az úgy rendesen, istenesen a falhoz vágja őt és kőkeményen megdugja?!?! Ezzel szegény, tanácsra vágyó, gyászoló botsáska mit sem sejtve végül is egy újabb gyilkossági kísérlet szándékának csíráját ültette el bennem, ugyanis az addigra már kissé tisztuló, de még erősen filozófus, számolhatatlan tapasztalattal rendelkező, köztudottan öreg bölcs és örök szexmániás csajozógép Lajoska akkora ökörségeket kezdett el osztani a botsáska lánynak, hogy már 12 éves koromban is kiröhögtem volna érte, és végül amikor már nem bírtam tovább a sok ostobaságot hallgatni, és elővezettem néhány életből merített saját gyűjtésű tanmesét, akkor még nekem is belekezdett megmagyarázni és bizonygatni, hogy igazából én nem is tudom (vagy rosszul tudom), amit tudok, nem is azt érzem, amit érzek, és nem is arra vágyom, amire vágyom, mindent csak azért mondtam, mert illik az imidzsembe és jól hangzik… na, akkor, ott, ami számomra igazán jól hangzott volna, az egy shotgun döreje, Lajoska feje által némileg letompítva… :D
Na, de végül is a lényeg, hogy a fenti hátráltató és gátló tényezők ellenére szerencsére szinte teljesen ugyanazon a fordulaton pörögtünk mi hárman csajok, így azért vittünk bőven bulit és röhögést is a melóba, és minden klasszul ment, mindenre jutott idő, minden meg lett csinálva, nem volt kirívóan problémás vendég, a zenekarok is teljesen profik és problémamentesek voltak nulla nyűggel, a hangoskodók is éppen tök jó formában voltak, úgyhogy mindenhol minden teljesen tökéletesen olyan flottul működött, ahogyan csak ritkán jön össze, egész szép pénzt is csináltunk, úgyhogy volt elégedettség, béke, öröm - és kicseszett fáradtság… :D
Közben Apának köszönhetően ezen szombattól kezdődően Babóka, Reni és én "a Route pitbulljai" gyűjtőnéven is beazonosíthatóvá váltunk :D
Na, aztán amikor végeztünk a meló nagyjával, akkor tájékoztattam az egybegyűlteket, hogy ez azért mégiscsak tarthatatlan, hogy Svájcból szabadságra, pihenni jövök haza, pultot, vendéget, satöbbit még csak közelről látni sem akarok, erre pontosan ugyanabban a kategóriában indítanak itthon az állítólagos barátaim a mélytorok-versenyben, mint amiben ott kint is szerepelek. Továbbá az alelnöki kinevezésem küszöbén állva, 4 mázsa papírmunkával elárasztva saját íróasztalt követelek, számítógépet és nyomtatót, na meg a külföldi zenekarokkal való kommunikációképesség érdekében angol és olasz nyelvtanfolyamra való beiskolázást. A követeléseim nem képeznek tárgyalási alapot, és teljesítésükig azonnali hatállyal sztrájkba lépek. Erre Apa rövid úton a szakszervezethez irányított, úgyhogy tájékoztattam róla, hogy ez esetben szakszervezetet alapítok, ha én leszek az egyetlen tagja is, és onnantól viszont már szakszervezeti sztrájkot hirdetek: zászlókkal, táblákkal, transzparensekkel felszerelkezve a nagyterem ajtajában fogok tábort verni. Mivel erre Apa képes volt vállat vonva azt válaszolni, hogy „felőlem csináld csak, kincsem, majd kikerülünk”, kénytelen voltam kilátásba helyezni a lemondásomat, és az egyesületből való kilépésemet :D Erre meg viszont családról, cosa nostráról, ágyba helyezett döglött halakról meg ilyesmi hülyeségekről kezdett el magyarázni, úgyhogy végül kénytelen voltam a sztrájktárgyalást elnapolni, mert láttam, hogy nem jutunk így semmire. Most újabb zsarolási módszer kitervelésén dolgozom :D
No meg ezen a hétvégén tudatosult bennünk igazán, hogy az utóbbi hetekben, (de most az utolsó 4 napban főként) olyan ipari mennyiségű elmeroggyant kretén koncentrálódott nálunk és körülöttünk, hogy végül már komolyan elbizonytalanodtunk, vajon nem ők-e mégis a normálisak, és mi a hülyék… Eleinte még azt tervezgettük, hogy felszabadítjuk a világot a hülyék nyomása alól, de egyszerűen olyan mérhetetlenül rengetegen vannak, és olyan fenyegetően áradnak, hömpölyögnek mindenhol körülöttünk, mint egy horribilis árvíz, és mi annyira kevesen vagyunk, hogy be kellett látnunk: nem bírunk el velük. Viszont arra jutottunk, hogy ha inkább mi kevesek zárkóznánk be, mintegy önkéntes karanténba vonulva, és ők maradnának kint, akkor legalább magunkat meg tudnánk óvni tőlük - és elkezdhetnénk a felszabadítást. Ilyen milliós tételben úgysem tudnánk hol és hogyan elhelyezni és kezelni a bomlott agyú példányokat, így bezárkózva viszont legalább mi védve lennénk :D
Komplett cselekvési tervet dolgoztunk ki vészhelyzet esetére (ha végképp ellepnének minket) az alábbiak szerint:
- Természetesen a Route-ot jelölnénk ki, mint önkéntes karantént és az összes fellelhető lánccal, lakattal és zárral hermetikusan kizárnánk a többieket - valami rejtélyes, ámde rendkívül fertőző, és igen veszélyes kórral történt megfertőződésünk rémhírét keltve. Ipari mennyiségben kezdenénk gyártani a segélykérő leveleket, közleményeket és hangulatkeltő provokációkat, valamint szívszaggató videókat forgatnánk, satöbbi, és az interneten keresztül elárasztanánk velük az egész naprendszert – természetesen a lehető legnagyobb mennyiségű segélycsomag kikövetelésének céljával. Segélycsomagként viszont csakis cementet kérnénk / fogadnánk el, a lehető legmonumentálisabb kiszerelésben, semmiféle élelmiszer-, ruha, meg egyéb hülyeségadományra nem tartanánk igényt, ha éhen döglünk, vagy a fagyhalál szélén állunk sem, ezeket megoldanánk. Viszont cementre feltétlenül óriási szükségünk lenne (ehhez majd még generálunk egy ideológiát, ami alátámasztja a horribilis cementigényünket, például a kacifántos szaturnuszi láz, amiben szenvedünk, nem gyógyítható, szinten tartani is csak folyamatosan cserélt cementfürdőben élve lehet, vagy ilyesmi. Minél nagyobb baromság, annál könnyebben elhiszik a gyagyások.) cementet tehát küldhetnek-hordhatnak végtelenített módban. Nyugodtan dobálják csak le a helikopterekről a közeli leszállópályára előzetesen felfestett, nagy piros X-eket célozva, nem probléma, ha sérülnek a zsákok, mi majd intézkedünk az átvételükről, de semmilyen körülmények között ne szálljanak le, ugye a karantén, elképesztő méreteket öltött a fertőzésveszély, miegymás.
- Ha megindul a segélycement szállítása, akkor jönne a következő lépés: szépen kisebb csoportokba vezényelnénk a karanténunk körül nyüzsgő, kíváncsi, minket tanulmányozó, önkéntesen segítő, bármilyen szolgálatot teljesítő, újságíró, csak céltalanul lebzselő , stb, stb emberekből álló tömeget és a piros X-ekhez irányítanánk őket. Természetesen tájékoztatnánk őket róla, hogy ha húzódoznának engedelmeskedni nekünk, akkor azonnal elindítjuk diszkriminációt harsogva az alaposan előkészített, világméretű közfelháborodást keltő manipulatív propagandánkat, ami futótűzként generálja majd a világ minden országában irántunk a szimpátiát, irántuk pedig az ellentétét, és ez talán kissé ártalmas hatással lenne néhány országos és nemzetközi jelentőségű apróságra, illetve esetleg mostantól éjszakánként portyázni járunk majd KI közéjük és foglyokat ejtünk, akiket behurcolunk magunkhoz, végzetesen gyilkos kórral fertőzve meg őket (ezzel a fenyegetéssel óvatosan kell bánni, mert ha sort kell kerítenünk rá, akkor bukunk, mint Rottenbiller.). Ha viszont mennek szépen, ahova mondjuk, akkor jól megszedhetik magukat a nyugati és amerikai segélycsomagokból, melyekből igen tetemes részt fel tudnánk ajánlani az együttműködésük fejében. A választási lehetőségek ilyen objektív és korrekt bemutatása alapján nyilván azonnal meghoznák a helyes döntést, tehát az erőviszonyokat tekintve már a kezdetekkor kialakulna a megfelelő helyzet: mi parancsolunk, ők engedelmeskednek..
- Tehát a hülyék tömege sűrű, rendezett sorokban a piros X-ekre rendeződne a segélycsomagok, adományok érkeztetésével megbízva. Viszonylag gyors és szapora módja lenne a kretén-kérdés megfelelő kezelésének (különösen, ha sikerülne elérni a cementküldemények legalább 10-15 embert lefedő méretre való csomagolását) – ráadásul a tömeges szerencsétlenségek, hogy a sok kasu képtelen elkapni az adományzsákokat, így azok folyton-folyvást, lépten-nyomon agyoncsapkodják őket, végül is teljesen életszerű balesetek… És amennyiben megfelelő tételben és rendszerességgel érkeznek a cementküldemények, valamint a fogadóbizottságok is megfelelő szervezettséggel működnek, úgy néhány nap leforgása alatt akár több százezer dilinkótól megszabadulhatna az emberiség.
Jó, nyilván akadnak még finomításra, aprólékosabb kidolgozásra szoruló nüanszok, de abban mindannyian minimális kétség nélkül egyetértettünk, hogy összességében ez egy tökéletesen működőképes terv :D Az egyetlen, minimális, apró konfliktusokat generáló pontja a folyamatnak csupán a világtörténelem első, cement adomány-érkeztető etapjának összeállítása. Ugyanis mindannyian olyan mennyiségű dilipatát akarnánk a saját közvetlen környezetünkből haladéktalanul és azonnal és késedelem nélkül és már tegnap is rég késő lett volna státusszal a legelső adományfogadó bizottságba név szerint delegálni, hogy az a cementeszsák ami elég lenne rájuk, a Napot is eltakarná :D :D :D Szerintem sorsolni fogjuk az első csapatokat... :D
Na, a jelen hétvége agymenéseiből azt hiszem, elég szemelvényt közöltem, úgyhogy megyek a dolgomra, a következő beszámolómig áldás, békesség! ;) :D
