Újabb sztorik a Zanyukámról, megörökítem őket, mielőtt a feledés homályába vésznének:
1.) Még márciusban, pár nappal a hazaérkezésem után párbeszéd Édesanyám és köztem:
- Anyukám, figyelj már, napok óta hiába keresem, és tudod, hogy csak a kedvenc bögrémből szeretek igazán kávézni, nem tudod véletlenül, hova a náthás lócsöcsbe lett elrejtve az összes Nescafe-s piros kávésbögrém, míg nem voltam itthon????
A Zanyukám arcán tétova, értetlen mosoly jelenik meg és kis aranyosan, bizonytalanul azt mondja:
- Öööö... mondd lassabban... hogy mit keresel? Mert ha ilyen gyorsan beszélsz, akkor nem hallom...
Na, erre egy pillanatig köpni-nyelni nem tudtam, aztán röhögni kezdtem:
- Hogy miiii vaaaan???? Ha gyorsan beszélek, nem hallod?!?!?!
Erre a Zanyám kissé megbántódva:
- Ne röhögj, ez így van. Mert én már öreg vagyok és lassabb az agyam. És próbálom követni, amit mondasz, de ilyen gyorsan nem megy, és akkor egyszercsak elakadok, és már nem is hallom a többit.
Nem tudok vitatkozni a levezetéssel, logikus és megcáfolhatatlan, tehát a visszafojtott röhögéstől fuldokolva újra próbálkozom, lassan és tagoltan, még activity-szerűen mutogatom is a mondandómat:
- A-NY-Á-M!!! B-ŐŐŐ-G-R-EEE... P-ÍÍÍ-R-OOOS... E-NY-ÉÉÉ-M... H-OOOOO-L?????
Késedelem nélkül jön a méltatlankodás:
- Krisztina!?!?! Megrúgjalak????? Csak öreg vagyok, nem hülye!!!!
Itt már nem bírom tovább, visítva-sírva röhögök.
- De Anyám, akkor most mit akarsz???? Ha gyorsan mondom, akkor nem hallod, ha lassan, akkor meg besértődsz!!!
Nőnemű felmenőm méltóságteljesen sértett arcot ölt és duzzogva közli:
- Amilyen szemtelen vagy, meg sem érdemled, hogy megmondjam, hol van a hülye bögréd, igyad csak tovább másból a kávédat...
Itt már végképp végem van, ömlenek a könnyeim a röhögéstől, fáj a gyomrom, nem kapok levegőt, fuldokolva kiabálom:
- Anyááááám, ne szívass már, add már elő azt a szájbavert bögrét!!!!
De közben már totyog a kis drágám az ünnepi-tányéros szekrény felé, szedi elő a bögrémet, és persze már nevet ő is :) Mindazonáltal a "ne beszélj gyorsan, mert akkor nem hallom!" azóta kedvenc szófordulatom lett :D
2.) Vacsorázunk. Miután a Zanyukám kompletten elfogyasztotta a rántott halrudakból, rizsből, sült krumpliból és tartármártásból álló vacsoráját egy igen öblös müzlis tálból (amiből előzőleg a levesét is ette egyébként), mindehhez evőeszközként elejétől a végéig mindösszesen egyetlen leveses kanalat használva, rosszallóan közli velem, hogy:
- Nem illik lenyalni a kést!
Egy pillanatig megint szóhoz sem jutok, csak megütközve bámulok rá, aztán az utolsó falatjaimba majdnem belefulladva röhögni kezdek, és megkérdezem:
- Ezt most Te tényleg komolyan mondod?!?!?!?
Újfent a méltóságteljesen sértett arc:
- Igen. Ez így van!
Miután kisírtam magam a röhögésből, megköszöntem neki az illemtan - leckét... :D :D :D
Na, egyébként közben zajlott ám azért az Élet, nagyjából örökös rohanásban, volt benne néhány jó buli, koncert Szlovákiában, fesztivál Bodajkon, na meg megünnepeltük Kád Széle születésnapját is- többek között egy véletlenségből különösen nagyon punkosra sikerült tortával... :D Ugyanis összenőttségünk okán Babókát kellett megkérnem a torta, valamint hozzávaló gyertya-tűzijáték-miegyéb beszerzésére, hogy az adott napon épp nálunk, hazai pályán fellépő Kád Széle meglepetés-köszöntésben részesülhessen. Sajnálatos módon Babókának csak a tortáig ment át az info (pedig nem is beszéltem gyorsan :D Sőt, igazából lassan sem: írásban kértem meg a beszerzésre, utóbb be is bizonyosodott, hogy megírtam mindent), ez azonban csak akkor derült ki, amikor Kád Széle zenekara elkezdte a színpadon azt a számot játszani, ami után a titkos kooperálásunk értelmében mi bevonulunk a tortával. Hozom elő a cuccot a hűtőből és kérdezem Babókát, hogy akkor adja a gyertyát meg a tűzijátékot? Páni döbbenet szegényem arcán, hát ő azt nem vett... nem írtam... azt gondolta, majd én hozom... ááááá, basszuuuus, dehogynem írtam, de most már mindegy, viszont most mi legyen, hát csak nem vonulhatunk be a koncert közepén az énekest köszönteni egy kopasz tortával???? Rohanok Renihez, Sakálhoz, Apához, kerítsenek azonnal tűzijátékot, gyertyát, vagy egy kicseszett csillagszórót legalább, 2 percen belül lemegy a szám, vinni kell a tortát!!!! Egy pillanat alatt mindenki hangyabolyosan rohangálni kezd, de nincs, nincs, semmi nincs, sehol nincs, végül Apa megjelenik az iroda felől egy félig elfogyott teamécsessel a kezében, hogy csak ezt találta... :D :D :D Mindegy már, lement a szám, indulni kell befelé, rányomjuk a hülye mécsest a tortára, meggyújtjuk, Babóka lélekszakadva rohan valami fehérséget lobogtatva, hát a pultban gyorsan kivágta keménypapírból a számokat számgyertya helyett, azt is villámsebesen belenyomogatjuk a tortába - majd frizurát igazít, hátat kihúz, bájmosolyt felölt, és ünnepélyesen bevonultunk... valójában senkinek sem tűnt fel semmi különös a tortán, még magának az ünnepeltnek sem, úgy meg volt lepődve és hatódva, szerencsére a fényképeken sem látszik, hogy mi lángol ott rajta és miből vannak a számok, de mi utóbb többször nagyon sírtunk a röhögéstől, amikor felemlegettük a sztorit... :D :D :D
Na, meg Kád Széle és én megértünk közben néhány hónapfordulót is, szám szerint hármat (közeleg a negyedik ;) ), ebből kettőt együtt is ünnepeltünk, olyankor főztem ünnepi répát*, egyébként meg tulajdonképpen non-stop együtt voltunk 5 nap híján 3 hónapot. És furcsa, mert azt hittem, 2 év többé-kevésbé szingliség, élem-a-világom szabadság után nem lesz jó nekem egy tartós kapcsolat... hogy zavarni, idegesíteni fog valaki folyamatosan az életemben, az életteremben, a közelemben, az ágyamban, az autómban, a bárhol és mindenhol. És nem így lett. Az első pillanattól tökéletesen nem zavart a jelenléte, sőt, nagyon-nagyon jó mellette, vele, vagy csak a közelében lenni :) Még akkor is, ha olyan szinten fel tudja cseszni az agyamat, hogy üvöltő, tűzokádó sárkánnyá válok :D Sajna, a türelmem... na, az nagyon kevés a körülményességhez, a nehézkességhez, a mellettem elbeszéléshez, meg még egy csomó mindenhez... De egyelőre úgy fest, Kád Széle valóban kemény. Állja, bírja, tűri... :) Én pedig szülinapjára azért megvettem neki a kommunikáció bibliáját (A nők a vénuszról, a férfiak a marsról jöttek – szerintem kötelező olvasmánnyá kéne tenni minimum általános felső tagozatban), hátha segít a dolgunkon :) ( rózsaszín kendőt is vettem neki különben, hogy jobban Kissárkányhoz illően tudjon felöltözni… szerintem nem hordja :D Pedig az első kapcsolatfelvételünk egy fotó kapcsán esett meg, ahol Kissárkány talpig rózsaszínben pompázott, míg Apa fején piros kendő virított… kritizálni bátorkodtam… Apa felkérdezett… beszélgetni kezdtünk… hetekig…sokat… újra találkoztunk… összejöttünk… úgy maradtunk... hát így lettünk :D )
* amikor végre sikerült benyúlnom a nyomorult tengerimalacoktól 1-2 szál sárgarépát, és tudtam végre valami zöldségköretet is tenni az unalmas krumpli-rizs kombó mellé :D
Na meg persze megint előbb kellett visszajönnöm Svájcba a tervezettnél, így hiába reméltem, megint nem jött össze, hogy otthon ünnepelhessem a születésnapomat... de nekem vannak a legimádnivalóbb szeretteim a világon!!! Kád Széle összefogott Apával és Babókával és az utolsó otthoni 7végémen, ugyan 6 nappal előbb, de felköszöntöttek, megünnepeltek, nagyon-nagyon jó volt!!!! Nekem volt gyertya is a tortámon, volt pezsgő, házi bor, csomó nyakláncot kaptam ajándékba (tudják, hogy imádom, és ennek kapcsán legalább Kád Szélét is megtanítottam egy nő nyakába kapcsolni a láncot, mert állítsa szerint ilyet még életében soha nem csinált), ott volt a Reni is, a Kicsi az új barátnőjével (szintén Kriszti,szerethető személy, és milyen kicsi a világ: ugyanabba a pici, elfeledett, haldokló, világvégi-határmenti kis faluba van ugyanúgy apai kötődése, ahová-ahogyan nekem is!!!), beugrott a Lőrincz Tibike is felköszönteni, sőt még a Fánika is, és irtó jót buliztunk - csak másnap reggel sírtam egy kicsit, amikor elköszöntem tőlük újabb 3 hónapra... ez mindig darabokra töri a lelkem…újra meg újra... de már el is telt belőle 28 nap :)
Ja, meg közben a Zanyukám állatkájáról megállapítottuk, hogy szocio-, pszicho- és minden-egyéb-pata, vagyis halmozottan pata, ezért ezután soxor szólítottuk őt Patácskának :D
Ja, és még volt az is, hogy az egyébként is rém kevés valóban-barátom közül többen mintha már nem igazán kívánnák maguknak ezt a státuszt, de ilyen negatív sz@rságokkal most nem foglalkozom, akik maradnak, azok viszont valóban, tényleg igaziak :)
Na, 72 nap múlva vége az újabb száműzetésemnek, addig is utánam a vízözön, szokás szerint legyetek rosszak és erkölcstelenek! :)
