No, semmiképpen sem merek elkiabálni semmit, de az, hogy Rocker teljesen józanul érkezett haza a tegnap esti próbáról, szerintem mindenképpen megörökítendő esemény. Nagyjából annyira, mint egy pápaválasztás, vagy hogy az elmúlt 200 év legnagyobb árvize közeleg. Több, mint 30 éve zenél, de szerintem ilyet még soha életében nem csinált. Olyan döbbent, meghatott hitetlenkedés lett úrrá rajtam, hogy szerintem abszolút nem tudtam kellően kifejezni azt a tűzijátékos népünnepélyt, ami a lelkemben beindult. Meg amúgy is voltak már (némi kezdeti visszaesések után) nagyon-nagyon jó dolgok meg történések, de az már tényleg elkiabálás kategória lenne, úgyhogy ez ügyben most átmeneti hírzárlatot rendelek el.
Viszont múlt héten kedden végre önállóan, egyedül, magamtól részt vettem egy motoros programon 4 másik motorossal. Most hagyjuk, hogy a többi 4 motor természetesen mind nagyobbnál óriásibb dög chopper volt és egészen viccesen festettem köztük az én "kis" túramotorommal (ami egyébként szintén nagy dög, csak hát úgy van ez is, mint a kövérség: ha náladnál kövérebb ember mellé állsz, azonnal karcsúnak tűnsz, ha viszont náladnál vékonyabb mellé, akkor azonnal drabális tramplinak), meg azt is hagyjuk, hogy rajtam kívül mindenki tudott motorozni, meg azt is, hogy a csapatból egyedül a Gabcsi barátnőmet ismertem, meg az is mindegy, hogy a köztes úti cél (most szólt a helyesírás-ellenőrző, hogy ez 2 szó :O ) előtt 50 méterrel egy településszéli elhagyott mellékutcán Szemit lekapcsolták a rendőrök 30 méter bukó nélküli gurulásért, majd az említett köztes úti cél elérésekor elkezdett esni az eső, ez mind csak extra adalék volt az élményhez... DE iszonyat jóóóóó nap volt!!!!!!!!!!!!!!!! Szuper volt a társaság, nagyon klassz volt motorozni, és a lényeg: egy motoros párnak szombaton babája született és az apuka titkon motoros kíséretet szervezett a kórházból hazatérő anyuka és trónörökös számára (ezek voltunk mi), és bár a stresszes kispapa a szervezés első pillanatában lebuktatta a meglepit, mert nem sikerült kizárnia a titkos fészbúk csoportból a kismamát, azért volt nagy öröm, boldogság, az érintettek motorbőgés közepette cipelték ki az ünneplés tárgyát a kórházból, majd fellufizott járművekkel (a babát autóban vitték, pedig Gabcsi készült gumipókkal :D :D :D ) elvonultunk az ifjú szülőpár lakhelyére. Addigra már a nap is kisütött, kaptunk kávét, szörpöt, bőrbe öltözött, kőkemény motorosok ellágyult arccal kézből kézbe adogatták a mélyen és békésen alvó Bendegúzt (szerintem egy zuhanóbombázó-támadás esetén sem ébredt volna fel), majd minden tiltakozásom ellenére végül az én karomba is beapplikálták azt a bebugyolált, szinte súlytalan kis csomagot, ami egy 5 napos, szuszogó kis emberkezdeményt rejtett... soha életemben nem volt még baba a kezemben, úgy tartottam, mint egy tálca különösen törékeny tojást, a pániktól majdnem összeestem, hogy eltöröm, elrontom, tönkremegy ott nálam, de még a rendkívül vagány, elsőgyerekes anyuka is csuklóból lehülyézett, szóval végül is lassacskán feloldódva dajkáltam egy sort, valahogy így:
Mások máshol számtalanszor és nálam különbül megírták már az ilyenkor rohamozó érzéseket, amik megleptek, pedig azt hittem, hogy nagyjából immunis vagyok velük szemben. Sosem voltam babamániás, nem tudtam mit kezdeni ezekkel a kis miniatűr, nagyjából embernek látszó izékkel, fogalmam sem volt soha, hogyan kell hozzájuk nyúlni, megfogni őket, mit kell velük csinálni (milliószor visszatérő rémálmom, hogy egyszer csak minden előzmény nélkül ott van a kezemben egy csecsemő, az én gyerekem, és rettegek tőle, hogy mi lesz, ha felébred, mit kell vele majd csinálnom és különben is még egy pelenkát se vettem, cumisüveget sem, és egyáltalán mire van szüksége egy ilyen gyereknek?!?!?!? Huhhh.... ), messziről udvariasan megcsodáltam őket, gratuláltam, meg amit ilyenkor kell, de például soha nem tudtam értelmeset válaszolni arra a kérdésre, hogy szeretnék-e gyereket, mert főként csak félelem volt bennem ezzel a témával kapcsolatban. Most viszont... hát meglegyintett a babavágy szele, bevallom. És erről Bendegúz tehet. Amikor a karomra rámolták azt a fura, könnyű bugyrot, én az említett tojástálcás módon tartottam - egy kicsit el magamtól, mert még behorpad, vagy mi, olyan sérülékenyek ezek a kis dolgok, Bendegúz pedig erre álmában is elkezdett mozgolódni, mire rám szóltak, hogy öleljem magamhoz, akkor megnyugszik, mert biztonságban fogja érezni magát. Szívem szerint visszakérdeztem volna, hogy nálam??????? Biztonságban?????? Az én két balkezeimben??????? De szót fogadtam, és tényleg... és akkor jött a szél a legyintéssel, amikor ez az apró csomag így elkezdett működni az ÉN karomban. A maga 5 napos kis ösztöneivel, érzéseivel, védelmet, biztonságot kereső aprócska tudatával elnyugodott, amikor ÉN magamhoz öleltem és ringatni kezdtem, nem romlott el, nem kezdett ordítani, nem horpadt be, nem tört el, hanem boldog és elégedett volt, bízott bennem, működött - nálam, nekem, velem, miattam. Oké, röhögjetek nyugodtan, tudom, hogy másnak ez így elég röhejesen hangzik, de nekem meghatározó élmény volt. Így, most, 36 évesen. Ezúton is nagyon-nagyon köszönöm ennek a szuper társaságnak!!!!!!
Na, azt hiszem, mára kielégültek a grafomán hajlamaim, meg vacsoraügyben is el kell kezdenem lassan tevékenykedni... svájci sajtgolyót készülök gyártani, titkosabbnál is titkosabb recept alapján, amit a szakácsnő szeretete jeléül megosztott velem, de szent esküvéssel kellett megfogadnom, hogy soha, sehol, semmilyen körülmények között senkinek, ugyanis velem együtt most 5-en vagyunk a világon, akik ismerik a receptúrát, ellenben Európa-szerte terjed a híre (újságban és tévében is szerepelt már) és vendégek százai jönnek hozzánk a megkóstolása végett. No, én most elhoztam a lehetőséget családomnak és melegen ajánlom nekik, hogy szuperlatívuszokban nyilatkozzanak majd a végeredményről!!!! No, veszem a búcsúmat, pussz és pá Mindenkinek :)
