Furcsa, amikor 16 év után csalódsz valakiben, és nem tudod eldönteni, hogy pozitív vagy negatív csalódás-e...
Volt egy pasi anno... szigorú volt, kemény, szúrt a szeme, mint a vasvilla... rockzenész volt, a karja agyontetoválva, felnéztek rá, tisztelték, ő pedig leereszkedett 1-1 emberhez - legalábbis így tűnt. Nem engedett a közelébe, nem férhettem hozzá. Ha kekec voltam, kiosztott, ha jófejkedni próbáltam, mosoly gyanánt elhúzta a száját, ha közeledni próbáltam, úgy tett, mint aki nem érti. Kihozta belőlem a megszeppent kislányt, már akkor IGAZI FÉRFI volt. Most is az, de még mennyire, uramisten... persze anno ő a sógornőm élettársa volt, a férjem nővérével élt. Aki nem mellesleg a legjobb barátnőm volt akkor is - az most is. Irigyeltem. A fél karomat odaadtam volna érte, ha egy ilyen pasival élhetek. Ha EZZEL a férfivel élhetek. Pedig szerelmes voltam a férjembe. De Ő vonzott, mint a mágnes. Elnyomtam, megtanultam kezelni ezt az érzést, megtanultam nem gondolni rá, nem álmodozni róla. Egy ilyen klassz pasi úgysem áll szóba ilyen csajokkal, mint én...
Aztán eltelt sok év úgy, hogy nem is hallottam róla, ha hallottam is, azt hittem, már közömbös... nem volt az, jó fél éve kiderült. Rám írt a FB-on... és olyanokat írt, hogy hinni sem akartam. Nem is hittem igazán, fenntartásaim, kételyeim voltak, azt mondtam, majd hazajövök, meglátjuk. Megláttuk, semmi sem történt. Én éltem Misivel, Ő nem kezdeményezett. Teltek a hónapok, szám szerint 4. Minden koncertjén ott voltam, csodáltam, vágytam Őt. Közben elköltöztem Misitől, nem működött már, jött 1-2 pasi, hogy felejtsek. Azt hittem, Ő csak játszott velem, csak felpiszkálta az érdeklődésemet, hogy sütkérezhessen a rajongásomban, kezdtem megint megtanulni, hogyan kell nem gondolni Rá. És egyszer csak június legvégén mégis ott tartottunk, hogy azt írta: Gyere ide. Most! És én mentem. 12 hete már, hogy minden 7végémet nála, Vele töltöm. Nem akartam elhinni, hogy akar engem. Hogy tényleg engem akar... meg voltam veszve érte 16 éven át, meg vagyok most is, de Ő?!?!?! Mit akarhat tőlem???? Zavarban voltam, féltem, hinni sem akartam, hogy újra és újra hív, nyaralást tervez velem, néhány hét után gyerekről beszél... nagyon gyorsan, TÚL gyorsan azt mondta, megtalálta bennem, akit keresett… és nem kalandot akar, abból volt már elég… és ott a helyem mellette… és ha akarom, kipróbáljuk, TŐLE teherbe tudok-e esni, van egy felnőtt lánya, tudja mivel jár, vállalná… nem tudtam, nem mertem mit mondani, féltem még mindig, hogy csak játszik velem. Túl jó pasi Ő, minden ujjára szexbombákat kaphatna. Titkoltam ami köztünk van mindenki előtt, nem akartam, hogy szégyenkeznie kelljen, hogy lesajnálják miattam. Ő ment volna, mutatkozott volna, én nem mertem elhinni ezt az egészet. De egyszer csak fejest ugrottam – vagyis ugratott velem. Kiálltunk a világ elé, egy augusztusi koncertjén nyílt színen az összes régi és új barátunk, közönség, rajongók, mindenki előtt látványosan megcsókolt. Én körülnézni sem mertem, nem akartam látni a döbbent arcokat. Ő mosolygott, a szeme biztatott: hidd már el, megmutattalak, felvállaltalak, hozzám tartozol, együtt vagyunk!
Teljesen K.O. voltam. Muszáj volt észrevennem, hogy Ő nem az a kőkemény vagány rocker, akinek hittem, akiért odavoltam. Egy romantikus, érzelmes, sérülékeny és sérült, kedves, kényeztetős, mosolygós, nyugodt, udvarias, jó humorú embert találtam a kemény álca mögött, ahová csak keveseket engedett be. Én nem kértem, mégis bejutottam, és nem tudtam, jó-e ez nekem. Csalódtam. Viaskodott bennem a 16 év összes elfojtott-eltitkolt ábrándképe a valósággal. Mindkettő vonzó volt, de én nem ilyen lovat akartam!!!!! Most mit csináljak?????? Kell nekem egy kedves-romantikus-érzelmes férfi???? Nekem, aki a dögös, domináns, független pasikra bukom??? Rengeteget beszélgettünk, 5-6 órát szünet nélkül úgy, hogy észre sem vettük az idő múlását. Minden nála töltött éjszakán a kelő nappal feküdtünk. Nehezen szoktam meg, hogy totálisan, teljesen MÁS, mint amit láttam benne, mint amit mutat magából.
Elmentünk együtt nyaralni, mulatni, fellépésekre a barátaival, akik elfogadtak, megszerettek engem elsőre, döbbenetes volt. Ahogy a kismillió apró jel is arról, hogy összepasszolunk, félelmetesen össze. Türelmes volt, hagyta, hogy megérjen bennem, mit akarok. Csak állt mellettem, rendületlenül és várta a vívódás végét, várta, hogy elhiggyem, elfogadjam és eldöntsem, kell-e ez így nekem. Lassan-lassan elkezdtem megszeretni ezt az új embert, ŐT. Elkezdtem látni, hogy jót teszünk egymásnak. Sugárzunk együtt, az emberek szeretnek a közelünkben lenni, a pasik tapadn(án)ak rám, a nők pedig rá; őt irigylik a pasik miattam, engem irigyelnek a csajok miatta, mi pedig csak szimplán jól érezzük magunkat együtt, nagyon jól.
A múlt hetet nála töltöttem… és elvesztem. KELL nekem EZ A FÉRFI!!! A nyugalma, az ölelése, a mosolya, az áradó szeretete, a kedvessége. Kell nekem ez a romantikus szerető, aki hosszan és érzelmesen csókol, érzékien simogat, gyengéden ölel. Kell ez a vasvillaszemű kőszikla, akinek csak a nézésétől elfutnak a próbálkozók a közelemből. Kell ez a dögös rocker, aki a színpadról rám mutat a dobverővel és a szemembe nézve nekem dobolja az Embered voltam-ot, az Újra kezdeném-et, az Ördögöt öleltem-et. Kell ez a nyugodt társ, aki fáradtan hazajön, magához húz, átölel, és a karjaiban megnyugszom és a karjaimban megnyugszik. Kell ez a vagány őrült, aki tomboló dühében rommá veri a vele kötözködő embert, akivel reggelig iszunk, aki belecsókolja a speedet a számba. Kell ez a szabad lélek, aki nem tűr, de nem is kényszerít rám korlátokat, aki szabad marad és szabadnak hagy, miközben napról napra szorosabban kötődünk egymáshoz. KELL. AKAROM.
