Elsősorban is bemutatnám Winettou-t: ő a Zanyukám macskája.
"Családi" macska volt, főként az enyém, majd megunta az én folytonos jövés-menésemet, és odapártolt Édesapukámhoz. Az ő halála után viszont sírig tartó hűséget fogadott aZanyukámnak és pláne az én Vácra költözésem óta tökéletes szimbiózisban éltek ők itt ketten együtt. Winettou nagyjából utánfutóként funkcionált aZanyukámnál, egy percre le nem vakarhatta magáról és csakis akkor érezte boldognak magát, ha aZanyukám a foteljában ülve őt az ölében simogatta. Amennyiben bármi más tevékenység volt folyamatban, abban az esetben Winettou tüntetőleg duzzogott: egy igen frekventált, jól látható helyen látványosan háttal lefeküdt és alvást szimulált. Winettou, a Vénséges Gyáva Harcos két hónap múlva lesz 15 éves, és -igen, valljuk be- rém beszari. Igen kezdő macskatartó voltam még 15 évvel ezelőtt, és azt hittem, akkor lesz békés, nyugodt macska, ha semmivel sem zavargásszuk őt, semmi olyat nem csinálunk, amitől láthatóan fél, vagy nem tetszik neki, vagy bármi ilyesmi. Pöcsöcske és Kukszi óta tudom csak, hogy frászkarikát, minél inkább gyaszálva van kölyökkorában egy macska, annál kevésbé fog tudni neki az élet később meglepetéseket okozni, hiszen mindenhez hozzá lesz edződve, és fát lehet hasogatni a hátán. Nos hát Winettounál ezt elnyaltam, így aztán némileg ideggyenge és pánikbeteg lett, elég egy redőny leengedés, egy zacskócsörgés, hogy infarktusközeli állapotba kerüljön, ámde agresszívnak hál'Istennek nem mondható. Az ellenkezését főként szívszakasztó nyarvogással, kacsintgatással és csámcsogással fejezi ki. A Drágám pedig ezt kihasználja: a Gaz Irokéz Törzseket szimbolizálva folyamatosan játszani akar vele, amitől Winettou a Vénséges Gyáva Harcos fejvesztve menekül. Sarokba szorítása esetén keservesen nyávog, fogságba esése és kényszersimogatása esetén pedig pislog / kacsintgat és csámcsog. Hát, így játszanak ők indiánosdit.
Na de Winettou vénségére óriási megrázkódtatást kellett, hogy elszenvedjen: aZanyukám egy régi főnöknője meghívására 3 hétre Spanyolországba utazott, és persze én lettem a macskafelvigyázó. Winettou végigduzzogta az első két napot. Csakis enni, és a macskavécé felkeresése céljából volt hajlandó kijönni aZanyukám szobájából, engem tüntetőleg észre sem vett. A harmadik napon kezdett megenyhülni, végtére mégiscsak társas lény ő, és kezdett át-átlátogatni hozzám. Most, egy hét után már ott tartunk, hogy le nem száll rólam, veszekszik velem, ha nem foglalkozom vele, nyávog, dorombol, bökdös, simogat, mászik (-na) az ölembe - és ha semmi sem használ, akkor egy frekventált helyen látványosan duzzog. Momentán épp a konvektoron. Természetesen háttal nekem. Néha az idegeimre megy, komolyan. Winettou egy elkényeztetett nyafka dög, ezen túlmenően pedig igazi zsarnok. Nem és nem hajlandó megenni az alutasakos marhahúsos Whiskast, csakis a borjúst és a csirkést, na meg a Kitekatból a mittomén milyet, amit engesztelésképpen adtam neki, mielőtt egy teljes napra magára hagytam és elmentem a Drágámhoz. Ezt a kaját olyan szinten sikerült behabzsolnia, hogy mire hazaértem, végighányta vele a lakást. Egészen odáig sajnáltam őt, amíg meg nem láttam, hogy az asztalon (!!!) heverő számlákat is lehányta, de igazán pipa akkor lettem, amikor észrevettem, hogy a legdögösebb körömcipőmbe is belehányt. Hát, így élünk mi Winettouval kettecskén...
És ezt tetézi, hogy aZanyukám a hazaérkezése másnapján költözik. Egy kisebb lakásba, lévén, hogy én nem lakom már itt, felesleges fenntartani ezt a nagyot. Úgyhogy még csomagolok is közben. Máris dobozok és zsákok közt tengetem mindennapjaimat, és még hol van a vége?!?!
Ja, meg voltunk az Üvegtigrisben. Az igaziban, úgy értem, Tinnye mellett. 
Még tavaly ősszel fedeztem fel, hogy létezik, ott van a valóságban is, a kanyarban, és a világító tábla is az R betűbe csavart villanykörtékkel 
és a tóval és mindennel. Azonnal kiírtam a GPS koordinátákat, és mondtam a Drágámnak, hogy ide megyünk majd tavasszal motorral kirándulni, nem mondom meg, mi van ott, de megyünk. Ő meg mondta, hogy jó. Aztán beköszöntött a tavasz, és beizzítottuk Pistikét is és mentünk. És annyira szerettem volna megörökíteni a Drágám arcát, amikor beálltunk a parkolóba, és körülnézett és felismerte, hogy hol vagyunk és egyszerűen nem hitte el. Amit meg én nem hittem el, hogy még üzemel is!!! Úgyhogy ittunk kávét, sütkéreztünk a napon, és ott voltunk. És nagyon jó volt. 
És annak örülök igazán, hogy Drágám azóta nem győzi emlegetni, hogy mekkora élmény volt ez, majdnem akkora, mint Az operaház fantomja, amire elvittem őt 1,5 éve szülinapi meglepetésként (ez sajnos kimaradt a blogomból, mert akkor voltak a netemmel a hercehurcák). Szóval jó meglepiket tudok szervezni :)
Na, most viszont már eleget írtam azt hiszem, úgyhogy veszem a búcsúmat, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek! :)
