Elsősorban is bocsánat, hogy újfent se szó se beszéd eltűntem, de a legutolsó blogbejegyzésem után kábé 1/2 órával egyszercsak kiírta a hálózati töltőről üzemelő laptopom, hogy a töltöttség 8%, csatlakoztassam a töltőt.  Megigazgattam a csatlakozót, mire az nemes egyszerűséggel a kezemben maradt, ugyanis a laptopban található papa része egyszerűen eltűnt. Beesett a laptopba. Szombatról vasárnapra virradó éjszaka, hajnali 2 órakor. Azt hittem, megüt a guta. Vasárnap Svájcban még a madár sem fészkel, ellenben szakadt a hó. Egész nap és egész éjjel. Hétfő reggel nagyjából 30 centi havat kotortam le a kocsiról (egyébiránt térdig hóban állva), hogy el tudjak menni a szervizbe. Elmentem. A laptopot javításra átvették reggel 10-kor, majd délután 4-kor telefonos érdeklődésre közölték, hogy hozzá sem nyúltak, mert ez a hiba javíthatatlan. Ekkor kezdett a guta másodszor kerülgetni, de még nem adtam fel. Elmentem a laptopért a szervizbe és műsort rendeztem. Majdnem sírtam, könyörögtem, panaszkodtam, hogy szegény, szerencsétlen, hazájától és családjától több hónapja elszakított külföldi vagyok, ez a laptop az egyetlen lehetőségem, hogy a súlyos beteg édesanyámmal a kapcsolatot tarthassam, és egyéb hasonló szívszakasztó körülmények, de semmi nem használt. Dühömben hazavittem a gépet, majd néhány órányi tökéletesen alkalmatlan szerszámokkal végzett ideggyilkoló sz@rakodás után zsákmányoltam a főnökeimtől egy műszerész-készletet, amivel sikerült kioperálnom a laprop alján található összes miniatűr csavart, ugyanis feltett szándékom volt, hogy én ezt a masinát most szétszedem, és a beesett csatlakozót valahogyan összegerbálom a töltővel. Nos, nem részletezem, nem sikerült. Ellenben az összes ujjam vége fájt az éles műanyag szélek feszegetésétől, két helyen folyt a vér a kezemből, mert belecsúszott az aprócska csavarhúzó, és majdnem sírtam dühömben és kétségbeesésemben. Egy vagyonért folytattam telefonbeszélgetést a Drágámmal, aki időközben a szervizes ismerősök által kiderítette, hogy feleslegesen is szedném szét a cuccot, mert ezt a fajta hibát mi magyarok ugyan javítjuk (a perfekcionista svájciakkal ellentétben), ámde forrasztás útján, ami nekem egészen biztosan nem lenne kivitelezhető. Így aztán vérző, fájó kézzel egy svájci panzió ágyán ülve egy félig szétszedett laptop és egy marék apró csavar társaságában az idegbaj határán kénytelen-kelletlen belenyugodtam, hogy az utolsó hetemet internet nélkül fogom eltölteni Svájcban. Nem esett nehezemre megállni a röhögést.  Hülyére untam magam a szabadnapjaimon, amik még hátravoltak, ellenben a bőr lejött a kezeimről, annyit sikáltam, pucoltam, takarítottam a hátralevő munkanapjaimon. És csütörtök este elhoztam aZanyukámat a zürichi reptérről. Odataláltam, jó időben ott voltam, álltam, vártam, és amikor kiírták a táblára, hogy a Malév budapesti járata landolt, akkor sírtam. Meg amikor végre átöleltem az én Anyukámat, akkor is. És aztán még volt 5 nap, kedden este 9-kor sikerült hazaindulnunk és múlt szerdán reggel 10-re itthon voltam. 10 napja immáron. És még 30 napig, mielőtt visszamennék.


Az első itthon töltött napomon méteres műkörmöket rakattam (egyébként erősen akadályoznak az írásban is, de nem érdekel, mert most, hogy végre lehet körmöm, akkor már legyen minél hosszabb), a második napon vörös csíkos, szőke, kivasalt, középen elválasztott hajat gyártattam magamnak a fodrásznál és szoláriumban is voltam. Aztán főztem isteni kajákat, amiket már hónapok óta nélkülözni voltam kénytelen. Aztán vásárolgattam is sokat, meg vacsorázni is voltunk, meg ilyesmi, és nagyon, nagyon élvezem, hogy itthon lehetek :)


Na, most egyelőre ennyi, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)