Krisztike

Okosújság (Anyukám mániákusan vásárol ilyesmiket, én meg amilyen hülye vagyok, nagy unalmamban még olvasom is néha), frizuratipp: hogyan készítsünk banánkontyot? Aszongya:

1. lépés: fésülködjünk meg, hajunkat fogjuk lófarokba

2. lépés: a lófarkat csavarjuk banánhoz hasonló alakba

3. lépés az elkészült banánkontyot tűzzük meg hajtűkkel, vagy hullámcsatokkal.

Hát vazze!!!!! Ennyi erővel azt is írhatták volna, hogy recept: marinált mustáros halszem lekváros majonézzel, 1. lépés: vásároljunk be hozzá 2. lépés: marináljuk a halszemet 3. lépés: tálaljunk hozzá lekváros majonézt . Anyád. Most komolyan, ha értelmeset nem tudnak írni, hülyeséget minek írnak????????

Amúgy hullafáradt vagyok. És a Drágám csak 1/2 7 - 7 körül ér haza. És én hamburgert ígértem neki, amit akkor frissen kell megcsinálnom, hogy jó legyen. És a mosogatóból már kiburjánzik a mosogatnivaló. Én meg mindjárt leájulok innen...

Na mára már tényleg pá Mindenkinek! 

Előrebocsátom, hogy plágium, amit művelek, a csaknem-ünnepről ugyanis a Nők Lapjában olvastam anno - van már legalább 15 éve, és napok óta keresem-kutatom a neten, de nem létezik, nincs, viszont nekem fontos és talán másnak is az lehet, úgyhogy most közzéteszem, ami visszarémlik belőle - és amit még hozzágondoltam.  Tulajdonképpen ez a cikk volt az, ami elsőként igazán megtetszett ebben az újságban, azóta vagyok Nők Lapja - fanatikus, mert emberi, őszinte, IGAZI hetilap. A többi próbálkozót csak egyszerűen amblock Okosújságnak hívom.

Na szóval a csaknem-ünnep egyetlen naptárban sem szerepel piros betűkkel, csakis bennünk létezik, nekünk fontos, egy egyszerű 7köznap, ami számunkra valamiért ünneppé változott. Csaknem-ünnep volt például a minap egy idős házaspár életében, amikor hosszú évek kuporgatása után végre elérkezett az idő, hogy egy gyönyörű, új szekrénysort vásároljanak maguknak. A bácsi megborotválkozott szépen, ragyogó, keményített fehér inget húzott, a néni kontyba fésülte ősz haját, felvette a legszebb ruháját, kopott bevásárlókosarát retikülre cserélte és izgatottan, zavarban, mosolyogva nekivágtak az útnak, be a városba, a fényes-csillogó bútorüzletbe. Egymásba karolva - kapaszkodva, mintegy támogatva egymást sodródtak a városi tömegben az üzletig, sűrűn össze-összemosolyogtak cinkosan, pajkosan, mint a gyerekek, amikor valami nagyon különleges csínytevésre készülnek, aztán félénk- ünnepélyesen beléptek a boltba, és megilletődötten, szinte suttogva elmondták, miért is jöttek. Az eladó nem volt barátságtalan, csupán olyan, mint máskor : fáradt, nyegle, nemtörődöm és fásult. Flegmán odavezette a zavarban levő idős embereket a szekrényekhez, látványosan az óráját nézegette mellettük, ha félve kérdezni mertek, a szemét forgatta tudatlanságuktól, majd rábeszélte őket egy szekrénysorra, félszavakkal eldarálta a szükséges információkat a szállításról, átadta a számlát, megszámolta az évekig gyűjtögetett, súlyos bankókat, és hopsz, az idős házaspár máris az ajtó előtt találta magát. A néni szemébe könnycseppek tolultak, segélykérőn nézett férjére, de az csak komoran összeszorította a száját és elindult a pályaudvar felé. Nem értették, mi történt, miért csalódottak, miért érzik úgy, hogy mégiscsak értelmetlen dolog volt ennyi keservesen megtakarított pénzt elpazarolni, talán mégiscsak másra kellett volna költeni, talán mégsem kellett volna... Tönkretették a csaknem-ünnepüket. És csaknem ünnepe van annak a lánynak is, aki épp ma kapta kézhez a felvételi értesítőjét, miszerint, sikerült, igen, bejutott a hőn áhított intézménybe, és efeletti szertelen örömében ugrándozva, nevetve szalad, hogy mielőbb elújságolhassa az örömhírt valakinek - de pechjére csak egy morcos BKV ellenőr akad az útjába, aki bizony kirámoltatja a táskáját azért az átok bérletért és még meg is feddi, mert rendetlen és szétszórt. A lány ezután leforrázva kullog tovább, odalett a csaknem-ünnep. És csaknem ünnepe van annak a férjnek is, akit ma megdícsért a főnöke, előléptetést és fizetésemelést helyezve kilátásba, és aki ettől szinte szárnyakat kapva, lelkesen rohan haza, de otthon csak egy házimunkától holtfáradt, ideges feleséget talál, aki szemrehányásokkal illeti őt az elfelejtett bevásárlás miatt. Vége a csaknem-ünnpnek. 

Nekem, neked, mindenkinek vannak csaknem-ünnepei. Nekünk is fáj, amikor mások tönkreteszik. Figyeljünk egymásra egy kicsit jobban, ne rontsuk el mások ünnepét, még ha az nekünk közömbös is. 

Hát nagyjából ennyi volt, de engem hihetetlenül megfogott. Annyiszor, de annyiszor eszembe ötlik ez a kifejezés és minden, ami mögötte van, hozzátartozik, hogy csaknem-ünnep, mert olyan szép és olyan kifejező. És azóta is figyelek rá, legalább a szűk környezetemben, legalább azoknál az embereknél, akiket kedvelek-szeretek, hogy ne rontsam el a csaknem-ünnepüket. Ha ehhez nem illő mondanivalóm lenne, azt inkább elteszem máskorra, igyexem nem elrontani mások örömét, még ha az csak egy tányér finom étel is, ami nekem mondjuk pont nem ízlik, inkább nem kritizálom, hagyom a másikat örülni. És nyilván nem sikerül mindig, de legalább törexem rá, és olyan soxor eszembe jut, hogy mások miért nem??? 

Na, ennyit a megható dolgokról, csak ez már nagyon régen kikívánkozott belőlem, úgyhogy leírtam.

Különben édességben a kedvenceim a marcipános és a diós dolgok, a kettő együtt pedig maga a mennyország! Ez arról jutott eszembe, hogy most ettem meg egy szelet diós-marcipános sütit, és valami mennyei volt :) A lidliben sikerült Anyukámnak zsákmányolnia, nem tudom, mennyit van arcuk elkérni érte, de gyanítom, hogy az árát kénytelen leszek belekalkulálni a költségvetésembe, mert kizártnak tartom, hogy én enélkül a továbbiakban élni tudjak. :)

Ja és a mai blogomban a Drágámat feltétlenül hosszasan dicsérni szándékoztam, mert tegnap ezt elfelejtettem, annyira beleéltem magam a párkapcsolat=rabszolasors című puffogásomba, és fogom is dicsérni, de előbb mindig a dorgálást kell foganatosítani és a végén a pozitív dolgokkal lezárni az ilyesmit, úgyhogy ezúton közlöm, hogy közvetlenül a diós-marcipános élvezet előtt 8 liter vizet szedtem fel a füdőszobában, mert a Drágám tegnap fürdött és ennek kénylmesebbé tételéhez kivette a mosógép kivezetőcsövét a kádból. Én viszont ma hazaérve összeszedtem némi szennyest, és elindítottam egy mosást. A mosógép pedig mos. Aztán kiengedi a koszos vizet. A padlóra!!!!! Vazze!!!! Krisztike meg hallja a furcsa csobogást, lehányja magáról a laptopot, kiküzdi magát a madzagokból, gerincsérves-elegáns jármódjában fénysebességgel a fürdőbe vonszolja magát, bokáig gázol a habokba, visszadobja a csövet a kádba és nem mond szépeket. Aztán kirámolja a fürdőszobaberendezést és a nyeles moppal vizet szedeget 12 percig. Majd ennek végeztével megjutalmazza magát egy diós-marcipános sütivel. Na, itt tartottunk az előbb, úgyhogy innen folytatva jöjjék a dícséret: a Drágám annyira édes, annyira élvezi, hogy itt elkényeztetem, etetem-itatom és mindig mindent annyira megköszön, hogy már tisztára én vagyok zavarban soxor, szóval neki aztán öröm szorgoskodni :) Remélem, így is marad és nem szokik hozzá, hogy ez neki jár, mert akkor azonnal megcsappan a lelkesedésem :) Persze máris manipulálgat, az "ennyire finom szendvicset ő még életében nem..." és a "neki ezt még eddig egy nő sem..." kezdetű mondatokkal :D

Ja, még azt is el akarom már mesélni tök régóta, hogy van egy kedvenc címem egy idióta kutyával. Reggel 3/4 6-kor vagyok ott, csak be kellene akasztanom a kerítésre a kaját, de ha az öregasszony még nem kelt fel és nem zárta el a kutyát, akkor az mind a 90 kilójával őrjöngve ugrik a kerítésnek, ha közelítek, ugat, vicsorog, morog és minden, és lehetetlenné teszi a kerítésen való benyúlást.  Úgyhogy folyamatosan cseleznem kell, már leoltott lámpával, alapjáraton, osonva gurulok az autóval a ház elé,  kiugrok a kocsiból, szaladok a kerítéshez, átlódítom a kaját és már rohanok is vissza. Ha szerencsém van, a kutya épp hátul van és mire tudatosul benne az érkezésem, én már vissza is ugrottam a kocsiba és söprök elfele, hiába ugrik acsarogva a kerítésnek. Persze párszor nincs szerencsém - ahogyan ma sem-, a kutya épp elöl van és természetesen azonnal észrevesz. Na ilyenkor vagy várok, hogy hátha felébred az öregasszony és elhívja a kutyát, vagy megpróbálok trükközni még valamit. Ma ez utóbbit tettem és bejött! Lépésenként közelítettem a kerítést, kivártam a kutya rohamát, aztán meg azt, hogy mivel nem mozdulok, átmenetileg elveszíti irántam az érdeklődését és szalad egy kört. Ekkor megint tettem egy lépést. Újabb roham, újabb lenyugvás, újabb kör, nekem újabb lépés. Végül sikerült annyira megközelítenem a kerítést, hogy a kutya következő köre alatt oda tudtam ugrani, be tudtam akasztani a kaját és vissza is tudtam ugrani, huhh. Aztán mutattam egy fityiszt a dögnek, beültem a kocsiba és jöttem tovább. Hát hallod?!?! Szegény ebédszállítónak miket meg nem kell oldania?!?! Van egy másik hasonló címem is, ott meg mire odaérek reggel 7-re, elzárják a kutyát, a kapukulcsot beteszik a postaládába nekem, én azt kiveszem, bemegyek, ablakpárkányra rakom a kaját, aztán kulcs vissza a postaládába, mehetek. Tökjól működött is, mígnem egyik reggel nagy lendülettel vágtázok befelé, a kutya meg üvöltve kiront a ház mögül. Hát bakker, azonnal átestem néhány próbainfarktuson, alig bírtam kihátrálni és bevágni a vérengző vadállat előtt a kaput, azt hittem, ott helyben összeesek... kénytelen voltam kicsöngetni szegény öregeket, bár az se ment egyszerűen, mert a kutya halálkomolyan a fejébe vette, hogy a kerítésen átdugva a fejét letépi a karomat, miközben csöngetek, de végül itt is a mozdulatlanul kivárás taktikáját alkalmaztam. Ellenben azóta alig merek oda bemenni, ugyanis minél jobban közelítem az ablakpárkányt, annál kevésbé látok a ház mellé, hogy támad-e a fenevad, szóval tiszta pánikban vagyok minden reggel... nem kicsit kezdtem el félni a kutáktól, azt azért elmondanám... Na szóval vannak akadályozó tényezők a melómban :)))

Viszont mára már annyit írtam, hogy csak győzzétek elolvasni, úgyhogy ezennel veszem a búcsúmat, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :) 

Rémesen béna vagyok: tegnap három helyen vágtam el a kezem főzőcskézés közben... elszoktam már ettől a rendszeres pipőzéstől (pipőzés=Hamupipőkézés, azaz konyhai robot - a szerk.).

Tulajdonképpen ha jobban belegondolok, 4 éve már, hogy én utoljára rendes házasszony módjára naponta meleg kaját kreáltam, méghozzá a volt férjemnek, akitől ennek ellenére megkaptam, hogy pocsék háziasszony vagyok, mert szombatonként nem járok piacra (úgy, mint például az ő Anyukája - ez csak az én kiegészítésem). Nabazz... szóval pocsék háziasszony az, aki mos-vasal-takarít a férjére, mindennap meleg vacsorával várja haza, elétesz mindent, szendvicseket csomagol neki a melóba, még a fürdővizet is megengedi neki, ellenben nem jár piacra szombatonként, mert végre egyszer a héten szeretné kialudni magát. Hát fuck. A mostani agyammal valószínűleg azt mondanám neki, hogy akkor menjél szépen vissza Anyukádhoz és vedd őt feleségül, meg még ennél sokkal durvábbakat is, amit itt most inkább nem írnék le, akkoriban viszont ezen nagyon megbántódtam. A szakításunk után el is határoztam, hogy nem lesz még egy pasi, akit ennyire ki fogok szolgálni, az is biztos. Aztán jó sokáig nem is lett, a következő pasim ugyanis szakács volt, valamint mélységesen szerelmes belém, és nem hogy segített mindenben, de jóformán ő csinált mindent a főzéstől kezdve a mosáson át a takarításig, valamint étterembe hordott vacsorázni meg minden, csak hogy minél jobban kimutathassa a szerelmét, szóval elkényeztetett rendesen. Azóta pedig nem volt együttélős kapcsolatom, magam miatt meg én neki nem állok főzőcskézni, legalábbis napi rendszerességgel biztosan nem. Most egyelőre még élvezem a szorgoskodást a Drágámnak, de azért arra felhívtam a figyelmét, hogy ez addig marad így, amíg nem kezdi el természetesnek venni, elvárni, aztán már számonkérni és kritizálni a dolgokat. Én ugyanis azt gondolom, hogy a barátnő/feleség nem a háztartási robotgép szinonímája, nem természetes és kézenfekvő dolog az, hogy ha pasi van a közelemben, akkor szolgálólánnyá vedlek, igenis köszönettel tartozik érte a pasim/férjem, ha főzök, mosok, takarítok rá. Ahogyan én sem várom el tőle, hogy megjavítsa az autómat, a csapomat, összeszerelje az asztalomat, és ha felajánlja, vagy megkérem rá és megteszi, akkor hálás vagyok érte és megköszönöm neki minden alkalommal. Szerintem egy kapcsolat nem rabszolgaság egyik fél részéről sem, én még soha semmit nem felejtettem el megköszönni pasimnak, néha még azt is megköszönöm inkább, amit nem kell. 

Na mindegy, ott tartottam, hogy eléggé kijöttem a főzőcske-gyakorlatból, és bakonyit is elég régen csináltam, úgyhogy tegnap elővettem szépen a szakközepes ÉKT könyvemet és kinéztem belőle a megfelelő anyaghányadokat, mert 4 év távlatából már nem bíztam úgy a szemmértékemben, pedig kellett volna... mindegy, azért finom lett, de tudom, hogy tudok én ennél finomabbat is. Viszont a gomba vagdosás közben olyan szinten fogta össze a kezemet, hogy most a mutatóujjamon minden apró kis repedés, redő full fekete, olyan trógerul nézek ki, mint egy homlessz csöves.... remélem, hamar lekopik...

Ja, még a bénaságomhoz tartozik, hogy ma az egyik címemen a kaputelefonba "a titkárságra hoztam az ebédet" helyett "az ebédre hoztam a titkárságot"-ot bírtam mondani. Kúl. Imádok hülyét csinálni magamból. 

Egyébként a tegnapi vásárlás nem volt olyan vészes szerencsére, csak a postai csekkfeladás, na hát az egy dráma itt nálunk a madaras teszkóban...  befelé eleve annyian voltak, hogy be sem álltam a sorba, kifelé egész rövid volt a sor, úgyhogy beálltunk, de annyira lassan haladt a dolog, hogy hatan álltunk a sorban, amikor kiszólt a postáskisasszony, hogy már ne engedjünk a sor végére állni senkit, mert 1/2 óra múlva zár. Király. Vagyis saját bevallása szerint 6 ember / fél óra ütemben képes dolgozni. Addigra már amúgy is telítődtem a sopping hangulattal, plusz rámmelegedett a kabát, fájt a derekam, dőlt rólam a víz, minden bajom volt, végül Anyukám szerencsére felajánlotta, hogy kiállja ő a sort, menjek ki, addig pakoljak be a kocsiba. Huhh...

Amúgy nagyon nyünyi vagyok mostanában, félelmetesen keveset alszom így, hogy a Drágám jön minden este, viszont hihetetlenül jó nekem, hogy minden este hazavárhatom és hozzábújhatok , nagyon imádom ám:) 

Annyi minden van örökké eszemben, hogy ezt meg azt majd jól leírom, aztán most persze semmi nem jut eszembe... illetve van valami, amit már nagyon régóta le akarok írni, de az hosszabb lélegzetű történet, úgyhogy abba most nem fogok bele, mert momentán nagyon éhes vagyok, talán majd holnap, addig is legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :) 

Na, a mai nap aztán jól indult... hajnal 5-kor sikerült az expediáló előtt egy sötétben (plusz árnyékban) megbúvó pocsolyába bokáig merítkeznem. És sajnos momentán a "bokáig" nem költői túlzás, hanem a szó legszorosabb értelmében értendő. Aztán hogy szimmetrikus legyen a dolog, mindezt pár perc múlva megismételtem, csak a másik lábammal, ám ez alkalommal már olyan lendülettel, hogy a sár a combomig felcsapott - konkrétan eláztatva az egész lábszáramat - és a frissen mosott farmeromat.  A pocsolyavíz jéghideg volt, meg amúgy is esett az eső, párás, nyirkos, taknyos, undorító idő volt, szóval nem esett nehezemre megállni a röhögést. Utána egész nap ezerrel nyomattam a fűtést a lábamra, ennek csak két szépségibája volt: 1) a meleg levegőt az autó a sípcsontomra fújja, véletlenül sem a lábfejemre (elvégre így logikus, az embernek sokkal többször fázik a sípcsontja, mint a lábfeje), így a cipőm-zoknim-lábam kissé lassan száradozott 2) a szélvédőm totálisan bepárásodott és nem láttam. Szóval nem volt egyszerű napom, persze, mindezt tulajdonképpen csakis saját magamnak köszönhetem, mert ha egy hónappal ezelőtt az első hidegek beálltával előszedtem és hordható állapotba hoztam volna a téli bakancsomat, akkor ez az incidens nem lett volna ennyire felkavaró. De persze az is igaz, hogy ha a szüleimnek kereke meg áramszedője lett volna, akkor most én lennék a kisvillamos. Na hagyjuk is.

Egyébként ma úgy dolgoztam komolyan, mint akit rugdosnak. Minden címemen komoly erőfeszítésembe került, hogy rávegyem magam a kocsiból történő kiszállásra, rémesen kínlódtam, viszont igen nagy örömömre szolgál, hogy ma egy vezetőségi értekezlet miatt kimondottan tilos bemenni a központba, így leraktam az utolsó címet és söpörtem haza, eléggé elég volt mára...

Ja, és ezúton is drukkdrukkdrukk Annácskának, aki ma vizsgázik a zegyetemen, azt sajnos képtelen vagyok követni, hogy mikor miből, de most 9 óta tutira van valami vizsgája, és én drukkolok neki :)

Aztán majd ma még 1/2 1 körül elmegyek a zanyukámért és elmegyünk vásárolni, mert a szegény túletetett Drágám bakonyit rendelt és be kell vásárolnom a hozzávalókat, hogy létrehozhassam a kívánságát :) Mondjuk nem gyenge tortúra lesz a nulla problémamegoldó-képességű Édesanyukámmal vásárolni menni, szóval meg fogok én szenvedni azért a bakonyiért, de remélem, nem lesznek sokan, akkor azért kivitelezhetőbb a történet. Annácskának részleteztem pont most a 7végén, hogy a zanyukám súlyosan az agyamra tud menni a bevásárláskor szokásos viselkedéskultúrájával, mert ugyanolyan totyogós, szöttyögős, birka pórnéppé változik, mint a többi 600 balf@sz az adott áruházban: bizonytalanul nézegetve kóvályog, mintha múzeumban lenne, mindezt azt út közepén a böhöm bevásárlókocsival, aztán ha meglát valami érdekeset, akkor elhajítja a kocsit és törtet a polc felé, mint egy felbőszült faltörő kos, és fel van háborodva, ha valaki őt a haladásban akadályozza. Képtelen bárkit vagy bármit kikerülni, ő át akar menni ott és úgy, ahol és ahogyan ő ezt kitalálta és képes hangosan megjegyzéseket tenni arra a másik szerencsétlenre, aki szintén vásárolni szeretne - igaz, hasonlóan kretén módon, mint ő. Szóval borzalmas. Amit még különösen imádok, amikor valaki (a zanyám is megcsinálja, he nem tépem ki a kezéből a kocsit!!!!) a kocsiba kapaszkodva megy oda a polchoz, és hogy más is odaférjen a polchoz, a kocsit lazán kifordítja maga mögé-mellé KERESZTBE A KÖZLEKEDŐKNEK!!! Hát vazze!!!! Eleve nem fér a fejembe, miért kell a kocsit örökösen magával vonszolni, attól fél, hogy valaki kifizeti helyette és hazaviszi, amit ő válogatott össze????? De ha már úgy félti azt a keservesen megszerzett 17 deka párizsiját, akkor miért nem képes odafigyelni rá, hogy ne zárja le vele keresztben az egész sort???? Ez a vásárlásnak álcázott szerencsétlenkedés másokban is idegesít nem kicsit, de bakker, hogy még a saját anyám is ilyen, ez kiborít teljesen...  Basszus, ha én vásárolni megyek, én mindig figyelek arra, hogy másnak ne legyek útban, a sor végén lerakom a kocsit, nem törtetek át vele a tömegen és pontosan tudom, mit akarok venni, úgyhogy célirányosan közlekedek, nem kóválygok álmodozva, zavaros tekintettel a polcok között... ha mégis megakadok, akkor félreállok szépen és véggigondolom, mi kell még, aztán tempósan haladok tovább, hogy mielőbb végezzek. Na, tudnám még részletezni, de azt hiszem, így is eléggé megvilágítottam, hogy micsoda tortúra nekem a vásárlás, többek között ezért utálom a soppingolást. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy más nőknek mi örömet okoz bamba, birka tömegben, tülekedve, közelharc árán megszerezni dolgokat... nem vagyok tipikus nő. Tényleg. Még csak bunda-, cipő - és ékszermániám sincs. Nem hiába vártak engem fiúnak. Akkor most Attila lennék és pár napja lett volna a névnapom. Így viszont, mivel Anyukám leblokkolt, hogy az ő fia lánynak született, Apukám keresztelt el és Krisztina lettem, majdnem-örök emléket állítva ezzel a battonyai utcavégen lakó idős, fogatlan, ráncos és álnok néninek, aki Apukámat gyerekkorában soxor rávette a diófájának leszüretelésére, majd fizetségképpen a rohadt, férges diót adta neki, és akire a hajnal 3-kor vaksin pislogó Apukám szerint feltűnően emlékeztettem a gyűrött, vörös, fogatlan, ordító fejemmel. Megjegyzem, ennél azért több eufóriát vártam volna, tekintettel arra, hogy éveket vártak rám, arról a plusz két hétről nem is beszélve, amivel később érkeztem a kiírthoz képest. Na mindegy.

Viszont pontosan egy órája kopogtatok itt, úgyhogy azt hiszem, mára elég lesz belőlem, veszem  a búcsúmat, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :) 

Szivatnak anyám stop most sem élvezem stop

Főnökanyám ma finoman utalt rá, hogy 11 előtt nem kellene bemenni a központba. Kúl. Mit fogok csinálni mostantól délelőttönként 2 órán át??? Okéoké, szórólapozok... de heti 6-8 órában????

Na hagyjuk is inkább. A 7vége jól telt, voltunk lángosozni is, meg szombat este még Annácskával, Pistikével és Sütivel Jupátban is, és ezen alkalom már csak azért is emlékezetes, merthogy picivel előbb Annácska és Pistike eljegyzése zajlott, ezúton is gratula nekik :) Vagy részvétem. A nemkívánt törlendő. Amúgy a dolog Annácskát jelentősen megviselte, még a cipősarkát is kitörte, de ezt a mozgáskoordinációs nehézséget abszolút feltűnésmentesen sikerült kiküszöbölnie, szóval igen ügyes volt :) Sikerült némi pletykaestet is abszolválni, amíg a fiúk csocsóztak, bár valamiért éppen szómenésem volt, így szegény Annácskát elég keveset hagytam szóhoz jutni, de legközelebb igyexem majd visszafogni magam. 

Aztán tegnap este a Drágámmal eljöttünk hozzánk, Édesemet természetesen megint túletettem, aztán aludtunk, de részemről olyan rémesen pocsékul, hogy az valami dráma. Valami lehetett a levegőben, mert ma többen is panaszkodtak erre, részemről óránként felébredtem, egyszer fel is ültem és meredten néztem a video világító óráját, és igyekeztem nem pánikba esni, amikor 5:44-et láttam rajta. Jól is jött az igyekezet, mert az álmosságtól vaksin hunyorogva végül kisilabizáltam, hogy csak 3:44 az az 5:44, vagyis még alhatok... huhhh.

Valahogy utálom a 7főket. A mait is. És ma megyek körmöshöz, aki megszabadít az ünnepi fekete-ezüst kombinációtól és visszakapom a szokásos franciát, bár nekem határozottan tetszett ez a fekete-ezüst, mert ez nagyon én vagyok, de az viszont egy katasztrófa, hogy a lakkozás után már néhány órával lekopik a körmeim végéről a fekete és ritka trógerul néz ki... :(

Na, most viszont mást nem tudok írni, úgyhogy legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)