Na, a mai nap aztán jól indult... hajnal 5-kor sikerült az expediáló előtt egy sötétben (plusz árnyékban) megbúvó pocsolyába bokáig merítkeznem. És sajnos momentán a "bokáig" nem költői túlzás, hanem a szó legszorosabb értelmében értendő. Aztán hogy szimmetrikus legyen a dolog, mindezt pár perc múlva megismételtem, csak a másik lábammal, ám ez alkalommal már olyan lendülettel, hogy a sár a combomig felcsapott - konkrétan eláztatva az egész lábszáramat - és a frissen mosott farmeromat. A pocsolyavíz jéghideg volt, meg amúgy is esett az eső, párás, nyirkos, taknyos, undorító idő volt, szóval nem esett nehezemre megállni a röhögést. Utána egész nap ezerrel nyomattam a fűtést a lábamra, ennek csak két szépségibája volt: 1) a meleg levegőt az autó a sípcsontomra fújja, véletlenül sem a lábfejemre (elvégre így logikus, az embernek sokkal többször fázik a sípcsontja, mint a lábfeje), így a cipőm-zoknim-lábam kissé lassan száradozott 2) a szélvédőm totálisan bepárásodott és nem láttam. Szóval nem volt egyszerű napom, persze, mindezt tulajdonképpen csakis saját magamnak köszönhetem, mert ha egy hónappal ezelőtt az első hidegek beálltával előszedtem és hordható állapotba hoztam volna a téli bakancsomat, akkor ez az incidens nem lett volna ennyire felkavaró. De persze az is igaz, hogy ha a szüleimnek kereke meg áramszedője lett volna, akkor most én lennék a kisvillamos. Na hagyjuk is.
Egyébként ma úgy dolgoztam komolyan, mint akit rugdosnak. Minden címemen komoly erőfeszítésembe került, hogy rávegyem magam a kocsiból történő kiszállásra, rémesen kínlódtam, viszont igen nagy örömömre szolgál, hogy ma egy vezetőségi értekezlet miatt kimondottan tilos bemenni a központba, így leraktam az utolsó címet és söpörtem haza, eléggé elég volt mára...
Ja, és ezúton is drukkdrukkdrukk Annácskának, aki ma vizsgázik a zegyetemen, azt sajnos képtelen vagyok követni, hogy mikor miből, de most 9 óta tutira van valami vizsgája, és én drukkolok neki :)
Aztán majd ma még 1/2 1 körül elmegyek a zanyukámért és elmegyünk vásárolni, mert a szegény túletetett Drágám bakonyit rendelt és be kell vásárolnom a hozzávalókat, hogy létrehozhassam a kívánságát :) Mondjuk nem gyenge tortúra lesz a nulla problémamegoldó-képességű Édesanyukámmal vásárolni menni, szóval meg fogok én szenvedni azért a bakonyiért, de remélem, nem lesznek sokan, akkor azért kivitelezhetőbb a történet. Annácskának részleteztem pont most a 7végén, hogy a zanyukám súlyosan az agyamra tud menni a bevásárláskor szokásos viselkedéskultúrájával, mert ugyanolyan totyogós, szöttyögős, birka pórnéppé változik, mint a többi 600 balf@sz az adott áruházban: bizonytalanul nézegetve kóvályog, mintha múzeumban lenne, mindezt azt út közepén a böhöm bevásárlókocsival, aztán ha meglát valami érdekeset, akkor elhajítja a kocsit és törtet a polc felé, mint egy felbőszült faltörő kos, és fel van háborodva, ha valaki őt a haladásban akadályozza. Képtelen bárkit vagy bármit kikerülni, ő át akar menni ott és úgy, ahol és ahogyan ő ezt kitalálta és képes hangosan megjegyzéseket tenni arra a másik szerencsétlenre, aki szintén vásárolni szeretne - igaz, hasonlóan kretén módon, mint ő. Szóval borzalmas. Amit még különösen imádok, amikor valaki (a zanyám is megcsinálja, he nem tépem ki a kezéből a kocsit!!!!) a kocsiba kapaszkodva megy oda a polchoz, és hogy más is odaférjen a polchoz, a kocsit lazán kifordítja maga mögé-mellé KERESZTBE A KÖZLEKEDŐKNEK!!! Hát vazze!!!! Eleve nem fér a fejembe, miért kell a kocsit örökösen magával vonszolni, attól fél, hogy valaki kifizeti helyette és hazaviszi, amit ő válogatott össze????? De ha már úgy félti azt a keservesen megszerzett 17 deka párizsiját, akkor miért nem képes odafigyelni rá, hogy ne zárja le vele keresztben az egész sort???? Ez a vásárlásnak álcázott szerencsétlenkedés másokban is idegesít nem kicsit, de bakker, hogy még a saját anyám is ilyen, ez kiborít teljesen... Basszus, ha én vásárolni megyek, én mindig figyelek arra, hogy másnak ne legyek útban, a sor végén lerakom a kocsit, nem törtetek át vele a tömegen és pontosan tudom, mit akarok venni, úgyhogy célirányosan közlekedek, nem kóválygok álmodozva, zavaros tekintettel a polcok között... ha mégis megakadok, akkor félreállok szépen és véggigondolom, mi kell még, aztán tempósan haladok tovább, hogy mielőbb végezzek. Na, tudnám még részletezni, de azt hiszem, így is eléggé megvilágítottam, hogy micsoda tortúra nekem a vásárlás, többek között ezért utálom a soppingolást. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy más nőknek mi örömet okoz bamba, birka tömegben, tülekedve, közelharc árán megszerezni dolgokat... nem vagyok tipikus nő. Tényleg. Még csak bunda-, cipő - és ékszermániám sincs. Nem hiába vártak engem fiúnak. Akkor most Attila lennék és pár napja lett volna a névnapom. Így viszont, mivel Anyukám leblokkolt, hogy az ő fia lánynak született, Apukám keresztelt el és Krisztina lettem, majdnem-örök emléket állítva ezzel a battonyai utcavégen lakó idős, fogatlan, ráncos és álnok néninek, aki Apukámat gyerekkorában soxor rávette a diófájának leszüretelésére, majd fizetségképpen a rohadt, férges diót adta neki, és akire a hajnal 3-kor vaksin pislogó Apukám szerint feltűnően emlékeztettem a gyűrött, vörös, fogatlan, ordító fejemmel. Megjegyzem, ennél azért több eufóriát vártam volna, tekintettel arra, hogy éveket vártak rám, arról a plusz két hétről nem is beszélve, amivel később érkeztem a kiírthoz képest. Na mindegy.
Viszont pontosan egy órája kopogtatok itt, úgyhogy azt hiszem, mára elég lesz belőlem, veszem a búcsúmat, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)
