Ismered azt az érzést, amikor késésben vagy valami életbevágóan fontos helyről / találkozóról? Megvan az a kétségbeesett pánik, aminek hatására képes vagy minden izmodat megfeszítve rohanni, mint egy őrült abban a biztos tudatban, hogy úgyis hiába? Az a hajszolt, üldözött vad feeling, amikor már minden egyes porcikád külön-külön fáj, de még mindig észvesztve száguldanod kell, mert muszáj? El tudod ezt képzelni 3-4-5 órára prolongálva??? Hát, ilyen napjaim vannak mostanában... minimum délelőtt 11-től 3-ig, aztán este 6-tól 9-ig feltétlenül, néha előbb is és későbbig is. Reményvesztett rohanás az egész nap, pontosan tudom közben végig, hogy ha beledöglök, sem leszek képes végezni a dolgommal (porszívózás, italok-szalvéták-terítők-bármik feltöltése, reggelizőbüfé eltakarítása, stbstbstb) és nem fogom tudni időben és rendesen kiszolgálni a népeket... mert az ideális ugye az lenne, hogy folyamatosan figyelni a vendégre és alapesetben már előbb tudni, mit fog akarni, mint ő maga. Végig figyelni és fejben tartani, hol tart most éppen, megitta-e, megrendelte-e, megette-e, elolvasta-e, mittudomén... ehhez képest mostanában már annak is örülök, hogy ha rohantamban odaordít valami sóhajt a paraszt, akkor azt nem felejtem el. Miközben az lenne az elvárás, hogy ha például már csak egy korty sör van a poharában, és feleszmél a nyaralós bambaságából és keresni kezdi a pincért, mert rendelne még egyet, akkor én már ott álljak éppen mellette, mert TUDOM, hogy másodperceken belül fog kérni még egy sört. És ezt én szeretném is így csinálni. Mert valójában ideális nekem ez a vendéglátós meló, én szeretek az embereknek örömet okozni, szeretem kitalálni a gondolataikat, és már azelőtt teljesíteni a kívánságaikat, hogy kimondták volna, ilyen vagyok. Na, ez mostanában nem megy. De rohadtul nem. Persze, végső soron mindenki megkapja, amit rendelt, ki van szolgálva, eszik-iszik, fizet, megy, szóval a munka el van végezve, szóval akár elégedett is lehetnék - de nem vagyok, mert nem ÚGY van elvégezve ez a munka, hogy TÖKÉLETES elégedettséget okozzon a vendégnek is, meg nekem is. Tehát fákk. És még mindezek mellett rendesen a pofám is ég, mert annyi jattom van, hogy egy hét alatt összejön belőle egy minimálbér - és ezzel a kiszolgálással, amit nyújtani tudok, nem érzem úgy, hogy megérdemeltem... másrészről viszont azért valahol kicsit büszke is vagyok magamra... 2-3 órán belül 50-60 vendéget a főnökasszonyom minimális segítségével kiszolgálni itallal-étellel-desszerttel-lerámolással-kávéval-számlával azért nem egyszerű. De megoldom, hiba nélkül. Mindenki azt és úgy kapja, amit és ahogy rendelt. Minimális sikerélmény, összességében mégis kudarcélményem van. Szóval még egyszer fákk. Ja, viszont basszus... nem győzök csodálkozni, milyen csodálatos szerkezet az emberi szervezet. Péntek este egy órával vacsora után olyan rosszul lettem, hogy alig álltam a lábamon. Görcsölt és émelygett a gyomrom, úgy éreztem, mintha tüzet raktak volna a hasamban, alig bírtam lépni is. Szerencsére úgy osztódott be a meló, hogy a kolleganőm rohangált és én voltam a pultban, csináltam neki az italokat és mosogattam, de alig álltam a lábamon. 9-kor végeztem, lezuhanyoztam, bevettem 2 Reasecet és eldőltem, mint a zsák, 10 körül már aludtam. Reggel totál kipihenten ébrdetm, gyomrom rendben - és ha ez nem így lett volna, biztosan nem is bírom azt a déli rohamot, ami volt, több, mint 60 ebédet adtunk el a főnökasszonnyal, ilyen melót még életemben nem vágtam le, mint aznap. De ha előző este nem vagyok rosszul, akkor tutira megint éjfélkor kerülök ágyba, kialvatlan, fáradt és nyűgös vagyok - és nem tudom, mi lett volna a 60 vendéggel... nincsenek véletlenek, tudja az ember szervezete, mire és mikor van szükség... ja, és csak zárójelben említem, hogy az a paradicsomos spagetti volt a vacsora, mitől a téli szezonban egy egész éjszakát végighánytam... nem eszem több paradicsomos spagettit, az tutiqrvaélet...
Ellenben 32 napja itt vagyok - és még 72 napig. Döbbenetesen, hihetetlenül gyorsan rohan az idő. Holnapután már azt mondhatom, hogy az egyharmada eltelt :) Ja, és ma megkaptam az első fizetésemet is, ami a jatt mellett is rám fért erősen, mert megintcsak elég szegény volt az eklézsia már, mire eljöttem otthonról. :)
Na de, hogy az ígéretemhez is hű maradjak, két kedvenc motoros-esős sztorim van, amiket most megosztok Veletek (bár az egyik úgy rémlik, mintha szerepelt volna már, de mindegy). Szóval az első az exemmel esett meg, amikor már kezdte úgy érezni, hogy ő már bizony nagyon tud motorozni, akkor már vagánykodott is - a szóban forgó esetnél konkrétan azzal, hogy a motoros csizma szárát nem tépőzárazta be, hanem hagyta leffegni, mert ő annyira nagyon laza csávó (ilyen átlapolós szára van a motoros csizmáknak - a Szerk.). Majd rendkívül laza csávó hozzáállással leparkolt egy igen népszerű cukrászda előtt, ahol a teraszról kábé 140 ember látta, amint leveszi a bukót, megvető-vagányan körülnéz, felb@ssza a napszemüveget, kirúgja a sztendert, elkezd leszállni a motorról - majd szépen elheveredik a bal oldalára, lába között a 230 kilós motorral, a leffegő csizmaszár ugyanis beleakadt a sztenderbe és visszacsapta. Hogy kellően magad elé tudd képzelni: ex 190 centi magas, 140 kilós, kopasz, tetovált hegyomlás - és ott heverget a nyári napsütésben a tömött cukrászdaterasz előtti parkoló murváján lába közt a motorral, marha vagány nyitott csizmában, félrecsúszott napszemüvegben, a kezében levő sisakkal hadonászva, hanyatt esett bogár - szerű mozdulatokkal próbálkozva a kiszabadulása érdekében, miközben brutálisan káromkodva noszogatja a haverját, hogy ugyan emelné már le róla a vasat, mialatt a megszólított törvénytelen hangerővel éktelenül röhög rajta... a cukrászda közönségének reakcióiról sajnos nem történt említés a krónikákban - bizonyára azért, mert a főszereplő nagyon körülnézni sem mert ekkora blama után...
A második sztori természetesen rólam szól, aki ugyan nem 140 ember vigyázó szeme láttára borult el, de ettől még az égés nem volt sokkal kisebb... kedves autószerelő ismerős (Penge) által és autós kíséretével vittem vizsgázni a motort áprilisban. Természetesen a vizsgaállomás és a vele szimbiózisban létező autószerelő műhely (valamint a mindkét helyen ideiglenes jelleggel megforduló jöttmentek) teljes izgalommal várták, hogy érkezzen "a motoros csaj" vizsgára. Mivel ez előre várható volt, valamint nagyjából egy év után először ültem motoron, ezért kellően stresszes állapotban leledzettem, de viszonylag sikkesen sikerült az érkezést abszolválnom, billenés nélkül kanyarodtam a parkolóba, megálltam (szemem sarkából észlelve a várakozó 10-12 fős, természetesen csupa hímnemű "fogadóbizottságot"), leállítottam a motort, kirúgtam a sztendert, elkezdtem leszállni, majd pánikszerűen észleltem, hogy dől alattam a motor - az átkozott sztender ugyanis visszacsapódott, pedig csukva volt a csizmám, csak éppen nem rúgtam ki eléggé és a rugó visszahúzta... jelenet: jobb lábam a levegőben, bal lábam messze oldalra kitámasztva, két kezemmel markolom a dőlő motor kormányát és próbálom megtartani a dögöt, persze egyre lejjebb dől, én egyre szélesebbre terpesztek, erőlködök, végül feladom, és a lehető legóvatosabban elfektetem a 210 kilót a betonon... nesze bazmeg, a vagány motoros csaj belépője, és nem volt nagy vígasz, hogy én nem feküdtem le, csak a motor... ezek után elgondolkodtam erősen, levegyem-e egyáltalán a bukót a lángolóan vörös fejemről... ráadásul egyedül felemelni se tudtam ugye a heverésző motort, még jó, hogy Penge azonnal kiugrott a kocsiból és jött segíteni, így ketten feltámogattuk a gyengélkedőt. Majd lányos zavarunkban elhullajtottuk az összes magunkkal hozott papírt (Penge fejjel lefelé fogta meg a bugyit, amiben voltak), amiket a játszi tavaszi szellő természetesen azonnal felkapott és hordani kezdett, így balettszerű sasszékkal és ugrásokkal kombinált lepke- avagy gombagyűjtő - imitátorokként is produkáltuk magunkat néhány percen át (részemről teljes motoros cuccban és még mindig bukóban), szóval azt hiszem, valóban emlékezetes belépőt konstruáltunk :D
Na, mára eleget körmöltem, most megyek barátnőzni, aztán az ágyba, dögfáradt vagyok, de holnap végre szabadnap - az egyetlen a héten, jól meg kell becsülni :) Legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)
