No, pont 1 hét híján megértük az 1 évet, csak közben Rocker bekattant... a legjobb, legrégebbi barátai velem együtt döbbenten állnak és nem értik ezt az őrületet, ami most 7végén kitört belőle és a végeredménye így néz ki: félig lebontott lakás, szétrúgott kocsiajtó, csurom véres ágynemű, vérrel körbekent autó, vérrel bemázolt ablakok... valamint az a gyönyörű, már-már szerelmi vallomással felérő telefonba hörgött üzenet, miszerint soha az életben nem akar többet látni. Mármint hogy mindezek után még Ő nem akar látni ENGEM, érted. Miközben tulajdonképpen annyi történt, hogy minden könyörgésem ellenére szombat délután 4-re olyan részeg volt, mint a csap, mosdatlan és borotválatlan volt, a ruhája csurom kosz, miközben Pengéék vártak minket, hogy menjünk együtt a múzeumok éjszakájára. Tájékoztattam róla, hogy így, ebben a formában nem megyek vele sehová és erősen nehezményeztem, hogy megint sikerült tönkretennie a 7végénket. Erre sértetten elrohant, hogy akkor hazamegy (mármint az anyjáékhoz, mert Csepelen voltunk az Érseknél), legalább kialussza magát. Úgy gondoltam, hogy az bizony rá is fér, aztán majd nyilván észhez tér, visszajön és talán még megjavulhat a 7vége, ami egyébként úgy volt tervezve, hogy ott alszunk az Érseknél, vasárnap korán felkelünk, jönnek még át barátok és kerti partit tartunk, eszünk-iszunk-bográcsozunk-grillezünk, ilyenek... én ehhez a tervhez tartottam magam, ott maradtam az Érseknél, vasárnap jöttek is a barátok, volt eszem-iszom, dínom-dánom, hejehuja és minden egyéb... Rocker kétszer jelent meg a nap folyamán a részegnél is részegebben, ordított és kötözködött mindenkivel, hozzám vagdosta a kocsikulcsaimat, aztán a lakáskulcsaimat, aztán felhívott még vagy 5×, 25 másodperceket cirkuszolt, majd lecseszte a telefont, végül éjjel hazavittük a Süti nénit és 20 perc múltán az ablakon hagyott véres üzeneteire értünk vissza az Érsekhez... valamint másnap reggel észrevételeztem az autómon hagyott csizmasarok-lenyomatát és újabb néhány deci vérét, és a lakásomba hazaérve a szétöklözött képkeretet, véres ágyneműt és padlót, falról letépett, erkélyre kihányt dísztárgyakat, földön szétszórt, megtaposott ruhahalmokat, üvegszilánkokkal borított ágyat... nos, így néz ki egy szakítás intelligens, felnőtt ember módjára, nemde?
Az utóbbi 5 bejegyzésem kőkemény tévedés volt, meg ez az egész kapcsolat is. Bizony, vigyázni kell, mit kíván az ember, mert még a végén megkapja. Én is megkaptam 16 év után, és hazudnék, ha azt mondanám, nem volt benne jó, mert volt, rengeteg. Meg rengeteg nem jó is. De akármennyi rossz volt is benne, nem hiszem, hogy így kellett véget érnie. Bár talán mégis, mert így aztán tuti biztos, hogy az életben soha többet eszembe sem jut sajnálkozni azon, hogy így alakult. Így aztán biztosan nem fogok a beteljesült álmom elvesztésén bánkódni, mert rémálom lett belőle. Azt hiszem, most egy jó darabig nem akarok pasit látni a közelemben sem. Jövő szerdán visszamegyek Svájcba, és munkaterápiával fogom kezelni magam. Október közepére, mire hazajövök, remélem, túl leszek a csalódáson és talán a "Hülyék, elmebetegek, nem normálisak IDE!!!!" feliratot is sikerül végre eltüntetnem a homlokomról.
Ja, és még egy jó hír a végére: ma reggel olyan torokfájással ébredtem, hogy azóta is alig bírok nyelni... A Mit árul el a betegséged? című könyv szerint ez azt jelenti, hogy valamit nem akarok, nem tudok lenyelni, elfogadni. Egyébként jól vagyok. Csak kicsit döbbent, csalódott, és dühös. De legalább nincs 40 fok, remélem, jövő szerdán sem lesz, mert az autóban az ablakomat a csizmasarokkal történt kezelés következtében nem lehet lehúzni. Na, pussz és pá Mindenkinek.
