Krisztike

Véletlenül olvasgattam ma egy Blick-et (nagyjából ugyanaz a hiteltelen bulvárlap, mint otthon). És véletlenül megakadt a szemem egy nosztalgiázós rovaton, ahol ma egy 1985-ös slágerlistát közöltek... és találtam benne egy számot: Cretu: Samurai, samurai. No, ki emléxik rá??? :D A gyengébb memóriájú T. Olvasók részére egy kis memóriafrissítő:

Én emlékeztem rá basszus. Arra is, ahogy 8-9 évem teljes lelkesedésével, mély átéléssel, végtelenül hamisan üvöltöttem, hogy "ezité, vánöváj, eváni evö júeszíííííííííí, áúó, áúóóóóóóó!" Jesszus, micsoda emlékek, szegény szüleim... :)

Ellenben szabadnapos leszek holnap (ma). Meg holnapután és azután. És aztán csütörtökön is. Bizonyára, hogy a 4 hónapra járó szabadságomat ki ne kelljen fizetni, inkább a pocsék időre és vendégmentes időszakra való tekintettel legyek csak szabadnapos - 8 napból 4-et. Meg hogy nehogy be tudjam fejezni a nagytakarítást, mert akkor rendkívül értelmét veszti a kötelező elsejei-másodikai "takarítás" jelszavú ittmarasztalás. Pedig én már most, ebben a szent pillanatban elindulnék haza, ha lehetne. Még 9 nap, még kilenc...

A teraszon ráfagyott a hamutartóm az asztalra. Fel akartam emelni, hogy kicsit elfordítsam (a csikkel teli része helyett az üres kerüljön közelebb) és jött vele az egész műanyag asztal. Úgy hagytam.


Egyébiránt Isten éltesse az Orsolyákat nevük napján! Különösképpen azért, mert imádom őket, amiért ők viselik ezt a nevet és nem én. Pedig majdnem. Ha a Zanyukám nincs róla tökéletesen meggyőződve, hogy fia lesz és Attila, és nem éri hót váratlanul, hogy lánynak születtem, akkor ő keresztelt volna el és nem a drága jó Édesapukám, és nagy eséllyel Orsolya lettem volna. Bocsánatot kérek minden Orsolyától, de sokkal jobban örülök, hogy Krisztina lettem. A gonosz, ronda öreg néninek köszönhetően, mint már említtetem volt... illetve úgy emlékszem, említettem... de most rákerestem és nem találom... lécci, valaki, aki perfekt a blogomból, kommentelje már ide, hogy írtam-e már róla, miért lettem Krisztina, köszi.


Na most mára tényleg veszem a búcsúmat, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)

A Drágám hónapok óta (ha nem régebben) pedzegeti, hogy szerinte aktuális lenne már a családbővítés. Csak persze előbb gyűjtögessek itt jó messze soksok pénzt. Néhány hete már kimondottan a novemberi otthontartózkodásom idejére tervezi az utódnemzés nyélbeütését, miközben ezzel párhuzamosan biztat, hogy még egy pár szezont húzzak itt végig, hadd gyűljön az alaptőke. Valamelyik nap aztán végre felhívtam a figyelmét a két gondolatmenet közötti súlyos ellentmondásra, miszerint ha novemberben megejtődik a tervezett folt a becsületemen, akkor igen kevéssé fogok tudni további pár szezont végigdolgozni itt. Drágám válasza: miért, hát még egy évet tudsz dolgozni terhesen, nem? Dehogynem, legfeljebb kissé túlhordom a kölköt, ja, meg közben meg is kérem, hogy ne nagyon növekedjen, mert eléggé zavarna egy 12 hónapos has a munkában. Nos, tájékoztattam az én kissé nagyvonalúan számolgató Drágámat, hogy  novemberi fogantatás esetén jövő augusztusban gyermekáldás várható, minek következtében jó, ha a téli szezont be tudom itt fejezni közel 5 hónapos terhesen, utána már ugyanis akkora hasat növesztek, hogy a lépcsőt sem fogom látni a lábam előtt. Ez a tényállás Drágámat a tervei azonnali újragondolására késztette, minek eredményeképpen végül is arra szavazott, hogy akkor csak dolgozzak még egy kicsit, a gyerek várhat. Vagyis babaprojekt elnapolva. Szerinte. Ellenben több meginterjúvolt jósnő is egybehangzóan állítja hónapok óta, hogy egy kicsi lélek már irtó türelmetlenül toporogva várja, hogy végre leszülethessen hozzánk. Egy asztrológus ismerős kimondottan gyereket látott körülöttem. No, kiderül majd, hogy kinek van igaza, ahogy lesz, úgy lesz jó:)

Ellenben most megyek dolgozni, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)

Szakad a hó. Sajnos a telefonom nem képes a hópelyhek befókuszálására, ezért képet nem tudok prezentálni. De tényleg szakad. Már van vagy 10 centi hó. Mehetünk hóembert építeni :)

Jesszusom, miket olvasok... informálódom éppen a zürichi repülőtérről, merthogy jövő csütörtökön onnan kellene a Zanyukámat idetranszferelnem Sedrunba, és egy kevéssé hasznos (ezáltal sebtében végigsvenkelt) oldalon az alábbi menüpontot olvastam:

elhagyott csecsemő lehetőség

persze a valóság ez volt:

...

Elhagyott csomag iroda
Csecsemő tisztába tevési lehetőség

...

Nabazz.

Amúgy bepakoltam a kisebbik kofferemet. A múltkor megtárgyaltuk a Zanyukámmal, hogy valószínűleg anyai ágon öröklődő, genetikai hajlamunk van a sza... lomok szaporítására magunk körül. Úgy értem, minden különösebb erőfeszítés nélkül. Esküszöm mindenre, ami szent, hogy én itt két pár cipőn (mert leszakadt a lábamról a dolgozós cipőm) meg egy cicanadrágon kívül (fagyos éjszakákra) semmit nem vettem magamnak, mégis úgy látom most, hogy az egy nagy és egy kis bőröndömbe, amivel érkeztem, a cuccaim fele sem fog beférni. Nem értem, komolyan. Amikor idejöttem, utáltam kinyitni a szekrényt, mert tátongott az ürességtől, most utálom kinyitni a szekrényt, mert kidőlnek a sza... lomok belőle.

Na mindegy. Most veszem a búcsúmat, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)

Ma délelőtt rajtakaptam egy kismadarat, amint  a teraszon levő hamutartómból pakolja kifelé a csikkeket. Fogalmam sincs, mit remélt találni a csikkhegy alatt, de ott egyensúlyozott a kis lábaival az üveg hamutartó szélén és módszeresen egyesével rámolta kifelé a csikkeket az asztalra. Persze, lehet, hogy azt hitte a sok fehér füstszűrőről, hogy jó kövér kukacok, amikkel majd ő jól megtömi a kis begyét, aztán ahogy rácsapott a csőrével a cuccra, rájött, hogy ez mégsem ehető, úgyhogy eldobta és nyúlt a következőért. Mindenesetre nem tudtam nála ez ügyben informálódni, mert ahogy elhúztam a függönyt, megijedt és elrepült, nekem meg itt hagyta a teleszemetelt asztalt. Na mindegy.

Most takarítanom kell, valamint elkezdem a bőröndömbe is bepakolni az "ebben a 10 napban már tutira nem fog kelleni" kategóriás cuccaimat. Úgyhogy áldás békesség, lehet, hogy írok még ma :)

A hülyék hete után a seggmeresztők hete jött, basszus, csupa olyan vendég volt a héten, aki este 11-kor még a legkisebb hajlandóságot sem mutatta a hazaindulásra, ezáltal az elmúlt héten mindennap 11 órát dolgoztam, hát tele volt már kicsit a hócipőm...

Na de a hülyék hete... vazze, 4 hónap alatt összesen nem találkoztam ennyi balf@sszal, mint most néhány nap leforgása alatt. Bejön az ember vacsorázni, csak valami kicsit, rendel egy adag sütőben pirított kecskesajtot. Minden vacsorázónak (mert marha figyelmesek vagyunk, meg hogy éhen ne vesszen, míg megkapja a tápját), adunk előételnek egy kistányéron egy kis nyammognivalót: egy pici szelet fűszervajas pirítóst, egy pici szelet paradicsomkrémes pirítóst, meg 2 nagyobb szelet kenyérkét egy minivajjal. Emberünk felfalja az utolsó morzsáig, majd szépen összerámol mindent: kést, villát, szalvétát, alátétpapírt, tányért, tornyot épít belőle, és szól nekem, hogy fizetne. És akkor próbáld meg úgy a tudomására hozni, hogy a vacsoráját még meg se kapta, hogy lehetőleg ne érezze magát emeletes kreténnek, mert mégiscsak ő a vendég, és azért van nálunk, hogy jól érezze magát, érted... Aztán anyuka a gyerekeivel, megeszi a vacsoráját, a gyerekek még nyammognak, megissza a borát is, ahogy leteszi a poharat, már ott vagyok és kérdezem, hogy hozhatok-e még egyet. Erre kedvesen elmagyarázza nekem, hogy nem maradt éhes egyáltalán, mert délután szalonnát evett, és ez az adag pont elég volt neki tényleg. BORBÓL hozhatok-e még egyet, te kretén, nem akarok még egy adag vacsorát hozni neked!!!!! - helyett természetesen ismét megpróbálom úgy megvilágítani számára a félreértést, hogy ne süllyedjen a föld alá szégyenében a hülyesége miatt... aztán a csúcsok csúcsa: 4 fős társaság, két középkorú férfi, két középkorú nő, puccosak, gazdagok, megkérdik tőlem az ajtóban, itt van-e a főnök. Kérdezem, hogy az öreg, vagy a fiatal főnök érdekli-e őket. Azt mondják, az öreg, a Josy. Sajnálattal közlöm velük, hogy pont elkerülték egymást, épp most ment el. Mondják, nem baj, azért bejönnek vacsorázni. Rendelnek italt, nézik az étlapot, közben informálódnak:

- Josy golfozni ment?
- Nem, haza. - Meglepődnek.
- De visszajön, ugye?
- Hát, ezt nem tudom megmondani, ő már nem mindennap van itt.- Még jobban meglepődnek. Már-már félve kérdik:
- Hogyhogy nem mindennap? Hát ő a konyhafőnök, nem?
- Hát, igazából már négy éve nem, nyugdíjazta magát. - Az arcokon totális döbbenet, én is egyre zavartabb vagyok, hát mi bajuk van ezeknek?!?!?
- Biztosan a Josyról beszélek?- kérdezik. Naná, vazze, hát csak ismerem már az öreg főnököt.
- Igen, Josyról beszélek, az öreg főnökről.
- Golfozik, ugye?
- Igen.
- Négy gyereke van?
- Igen.
- És ő itt a konyhafőnök.
- Nem, már 4 éve a legidősebb fia a konyhafőnök, az előbb látták is, itt állt a pultban.
Na, erre aztán végképp totális zavar, döbbenet és tanácstalanság az arcokon, végül összenéznek és a legbátrabb megkérdezi:
- Lehet, hogy van itt Sedrunban még egy szálloda, ahol Josy a főnök, aki golfozik, 4 gyereke van és konyhafőnök? - Hát az bizony lehet, te idióta, a La Cruna főnöke is Josy 4 gyerekkel, golfozik is, konyhafőnök is, éppen csak egy jó húszassal fiatalabb a mi Josynknál és a szállodája pont annyiban hasonlít a mienkhez, hogy ugyanúgy 4 fala van, meg tető a falakon, mint nálunk. Egy szónak is száz a vége, kreténék a La Crunát keresték, és hozzánk sikerült beülniük. Na, ezt se volt egyszerű úgy lekommunikálni, hogy ne jöjjenek ki túl sz@rul belőle... mindenesetre igen gyorsan távoztak.

Majd ezek után jött a káosz és zűrzavar hete, amikor napi 35-40 vacsorákat adtunk el a hazamenni képtelen vendégseregletnek, és ezen héten belül a péntek, a Gotthard alagút nagy áttörésének napja... folyt köv:)