Lcd-nek üzenném, hogy nekem is sikerült létrehoznom a rántott semmit, bár nem a megadott recept alapján... csupáncsak sikerült az utolsó cseppig kifolyatnom a sajtot a panírból. Végülis finom volt a sült panír, és gyerekkorom óta vágytam rá, hogy ne legyen a panírban semmi, csak úgy üresen ehessem. Csak kicsit rossz volt az időzítés, mert most kimondottan rántott sajtra vágytam. A sajttal telefolyatott, megégetett olajra és a ráégett sajttal díszített serpenyőre viszont egyáltalán nem vágytam. De eszembe jutott a bölcsesség, miszerint "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk...". Azóta szuggerálom magamba, hogy én tulajdonképpen olthatatlanul vágyom arra, hogy a lefolyóba önthessek fél liter aranyárban kapható olajat, és órákig sikálhassak egy sajttal teleégetett serpenyőt. Egyelőre nem sok siker koronázza ezen tevékenységemet.
Viszont úgy gondoltam, addig is, míg sikerül a fenti vágyat kicsiholni magamból, kimosatom az agyam a tévével. Négyszer kapcsolgattam végig oda-vissza a 46 csatornát, és semmi olyat nem találtam, ami akár egyetlen percre is képes lett volna lekötni a figyelmemet. Reménytelen eset vagyok. Úgyhogy most megyek, és jégkrémet fogok enni. És máris szuggerálom magamba, hogy csillapíthatatlanul vágyakozom egy ragadós jégkrémmel megöntözött ágytakaróra és/vagy szőnyegre, de minimum egy pólóra és rövidnadrágra... Na, áldás, békesség! :)
2008.08.03. vasárnap
2008.08.03. 10:23 witch77
Na kérlek, jól elszaladt az idő, mentségem nincs, csak magyarázatom: folytatódott a nagyszerű sorozat, miszerint mindennapra jutott valami sz@r, amitől az életkedvem is elment, nem hogy az írhatnékom. De most éppen minden szép, mert két napot itt volt nálam a Drágám, és ez most rendkívül jót tett a lelkemnek, hihetetlen jó Vele lenni... bár kissé olyan érzés tudod, mint amikor eszméletlen éhes vagy, korog a gyomrod, már szédülsz, fáj a fejed az éhségtől, és az éhhalál küszöbén végre eléd rakják a kedvenc kajádat, és ehetsz belőle mondjuk 3 falatot. Aztán elviszik a kaját. És isteni volt, csodálatos, leírhatatlan az a 3 falat, de a kevésnél is kevesebb... Viszont valószínűleg pont ennek köszönhető, hogy abban az irtó kevés időben, amit együtt vagyunk, a jónál is jobban érezzük magunkat, mert ugye ami ritka, az értékes, és az ember ösztönösen nagyon vigyáz rá. És mi mostanában nagyon vigyázunk az együtt töltött percekre, mert nagyon kevés van belőlük.
Na de hagyjuk ezt most, mielőtt elszomorítom magam, inkább elmesélem, hogy hétfőn eltűnt a karórám. Kerestem égen-földön, de nem találtam meg, hogy hová tehettem le, mert arra még emlékeztem, hogy 7főn iszonyú rohangálós napom volt, és akkor még tuti biztosan a kezemen volt, aztán hazajöttem, és utána passz... egész 7en ezzel a hülye hiányérzettel jöttem-mentem, folyton a csuklómat néztem, hogy hány óra van, meg azért is bosszantott, mert szerettem azt az órát, szép is volt, illett is hozzám, meg aZanyukámtól kaptam két éve szülinapomra, szóval foglalkoztatott a dolog nagyon. És ennek köszönhetően csütörtökről péntekre éjjel megálmodtam, hogy hol van!!!! Szóval az agykontroll működik, ezúton üzenem a kétkedőknek! Pedig nem szándékosan tettem fel a kérdést a tudatalattimnak, csak annyira benne volt az agyamban a téma, hogy mégis megkaptam rá a választ. Álmomban kinyitottam az ékszeres dobozomat, és benne volt az órám (pedig soha, de soha éltemben nem tettem még oda az órámat) és nagyon örültem neki, és másnap valóban megtaláltam benne az órát és tényleg nagyon örültem neki! (Ja, az ékszeres dobozról azért ne feltételezzétek, hogy kilószámra hevernek benne az aranyak, meg ilyesmi, mert ez a fellengzős kifejezés valami ilyet sugall különben, valójában bizsuk és kacatok lelőhelye a doboz, merthogy nem vagyok nemesfém-fan.)
Na, meg az is kiderült, hogy milyen kicsi a világ... Viki barátnőm felhívott és elújságolta, hogy összejött egy pasival, aki váci, mint a Drágám. Drágám pedig a neve alapján beazonosította a srácot, aki osztálytársa volt általánosban. Tudtam én, hogy jó hely ez a Vác, jó pasikat lehet ott találni ;)
Egyébként rém nyünnyedt vagyok, mert Drágámmal tegnap este 1/2 10 körül még elindultunk motorozni a városba, mert az szép, mármint a kivilágított Budapest éjszaka, és nagyjából éjfélre értünk haza, aztán reggel meg 9-kor keltünk, nekem meg valahogy mostanában a 8-9 óra alvás baromira nem bír elég lenni. Amúgy a város báj nájt tényleg nagyon szép, irtó régen láttam már én is, felmentünk a Citadelléra, aztán a Hősök terére, sétálgattunk kicsit, morogtunk a birka módon kóválygó turistákra, megállapítottuk, hogy a Citadellán 50 év alatt sem sikerült befoltozni a falakon a golyónyomokat, de mostmár talán nem is kellene, mert beleillenek az egyébként is kissé pusztulófélben levő enteriőrbe, ja, és még odafelé menet a Drágám nekiállt versenyezni az Üllői úton egy nagyon feltuningolt Opel valamivel, és ha egyedül van, bizonyára ott is hagyja, de így két személlyel nagyon szoros volt a verseny, végül a hathatós tiltakozásomnak is köszönhetően elengedtük az opelistát, én pedig amikor reszkető lábakkal leszálltam a Citadellán a motorról, megkértem a Drágámat, hogy ilyet soha többet ne csináljon, ha ott ülök mögötte... 2,5 év alatt soha, egyetlen egyszer, egyetlen pillanatra sem féltem a Drágám mögött a motoron, de most annyira, hogy alig kaptam levegőt, és halál komolyan azt hittem, hogy el fogok ájulni, amikor végre újra normálisan mentünk, majdnem elbőgtem magam, kapkodtam a levegőt, huhhh... rettenetes volt. Iszonyatosan félelmetes 150 méteren belül 160-ra gyorsulni, amikor 12 ezres fordulatszámon üvölt alattunk a motor és mellettünk fej fej mellett bőg az Opel és még tolja neki és a Drágám is még húzza, jaj... bizonyára rengetegen pont ezért az élményért vesznek motort, na, én nem tartozom közéjük... és belegondoltam, hogy ez egy 650 köbcentis motor 2 (nagyon nem lepkesúlyú) személlyel, és még ez is, még így is milyen félelmetesen gyorsul, akkor tejóatyaúristen, az 1000, meg 1300 köbcentis igazi sportmotorokon milyen lehet a gyorsulás???? Valószínűleg azon tényleg elájulnék a félelemtől, bár mostmár azt gondolom, hogy nem feltétlenül a gyorsulástól ijedtem meg, hanem a versenytől... hogy a Drágám, igazi férfihoz méltóan elveszti az eszét, beszűkül a tudata a győzelemre, és csak ész nélkül húzza neki, és akkor bármi történhet... úgyhogy minden rendelkezésemre álló eszközzel igyekeztem a tudtára hozni, hogy elég volt, félek, lassítson, hagyja abba, és ez azonnal meg is történt, úgyhogy tulajdonképpen alaptalan volt a félelmem, mert a Drágám végig eszénél volt, de ettől én még féltem...
Na, azt hiszem, más említésre méltó esemény most nincs, úgyhogy ezennel veszem a búcsúmat, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)
Na de hagyjuk ezt most, mielőtt elszomorítom magam, inkább elmesélem, hogy hétfőn eltűnt a karórám. Kerestem égen-földön, de nem találtam meg, hogy hová tehettem le, mert arra még emlékeztem, hogy 7főn iszonyú rohangálós napom volt, és akkor még tuti biztosan a kezemen volt, aztán hazajöttem, és utána passz... egész 7en ezzel a hülye hiányérzettel jöttem-mentem, folyton a csuklómat néztem, hogy hány óra van, meg azért is bosszantott, mert szerettem azt az órát, szép is volt, illett is hozzám, meg aZanyukámtól kaptam két éve szülinapomra, szóval foglalkoztatott a dolog nagyon. És ennek köszönhetően csütörtökről péntekre éjjel megálmodtam, hogy hol van!!!! Szóval az agykontroll működik, ezúton üzenem a kétkedőknek! Pedig nem szándékosan tettem fel a kérdést a tudatalattimnak, csak annyira benne volt az agyamban a téma, hogy mégis megkaptam rá a választ. Álmomban kinyitottam az ékszeres dobozomat, és benne volt az órám (pedig soha, de soha éltemben nem tettem még oda az órámat) és nagyon örültem neki, és másnap valóban megtaláltam benne az órát és tényleg nagyon örültem neki! (Ja, az ékszeres dobozról azért ne feltételezzétek, hogy kilószámra hevernek benne az aranyak, meg ilyesmi, mert ez a fellengzős kifejezés valami ilyet sugall különben, valójában bizsuk és kacatok lelőhelye a doboz, merthogy nem vagyok nemesfém-fan.)
Na, meg az is kiderült, hogy milyen kicsi a világ... Viki barátnőm felhívott és elújságolta, hogy összejött egy pasival, aki váci, mint a Drágám. Drágám pedig a neve alapján beazonosította a srácot, aki osztálytársa volt általánosban. Tudtam én, hogy jó hely ez a Vác, jó pasikat lehet ott találni ;)
Egyébként rém nyünnyedt vagyok, mert Drágámmal tegnap este 1/2 10 körül még elindultunk motorozni a városba, mert az szép, mármint a kivilágított Budapest éjszaka, és nagyjából éjfélre értünk haza, aztán reggel meg 9-kor keltünk, nekem meg valahogy mostanában a 8-9 óra alvás baromira nem bír elég lenni. Amúgy a város báj nájt tényleg nagyon szép, irtó régen láttam már én is, felmentünk a Citadelléra, aztán a Hősök terére, sétálgattunk kicsit, morogtunk a birka módon kóválygó turistákra, megállapítottuk, hogy a Citadellán 50 év alatt sem sikerült befoltozni a falakon a golyónyomokat, de mostmár talán nem is kellene, mert beleillenek az egyébként is kissé pusztulófélben levő enteriőrbe, ja, és még odafelé menet a Drágám nekiállt versenyezni az Üllői úton egy nagyon feltuningolt Opel valamivel, és ha egyedül van, bizonyára ott is hagyja, de így két személlyel nagyon szoros volt a verseny, végül a hathatós tiltakozásomnak is köszönhetően elengedtük az opelistát, én pedig amikor reszkető lábakkal leszálltam a Citadellán a motorról, megkértem a Drágámat, hogy ilyet soha többet ne csináljon, ha ott ülök mögötte... 2,5 év alatt soha, egyetlen egyszer, egyetlen pillanatra sem féltem a Drágám mögött a motoron, de most annyira, hogy alig kaptam levegőt, és halál komolyan azt hittem, hogy el fogok ájulni, amikor végre újra normálisan mentünk, majdnem elbőgtem magam, kapkodtam a levegőt, huhhh... rettenetes volt. Iszonyatosan félelmetes 150 méteren belül 160-ra gyorsulni, amikor 12 ezres fordulatszámon üvölt alattunk a motor és mellettünk fej fej mellett bőg az Opel és még tolja neki és a Drágám is még húzza, jaj... bizonyára rengetegen pont ezért az élményért vesznek motort, na, én nem tartozom közéjük... és belegondoltam, hogy ez egy 650 köbcentis motor 2 (nagyon nem lepkesúlyú) személlyel, és még ez is, még így is milyen félelmetesen gyorsul, akkor tejóatyaúristen, az 1000, meg 1300 köbcentis igazi sportmotorokon milyen lehet a gyorsulás???? Valószínűleg azon tényleg elájulnék a félelemtől, bár mostmár azt gondolom, hogy nem feltétlenül a gyorsulástól ijedtem meg, hanem a versenytől... hogy a Drágám, igazi férfihoz méltóan elveszti az eszét, beszűkül a tudata a győzelemre, és csak ész nélkül húzza neki, és akkor bármi történhet... úgyhogy minden rendelkezésemre álló eszközzel igyekeztem a tudtára hozni, hogy elég volt, félek, lassítson, hagyja abba, és ez azonnal meg is történt, úgyhogy tulajdonképpen alaptalan volt a félelmem, mert a Drágám végig eszénél volt, de ettől én még féltem...
Na, azt hiszem, más említésre méltó esemény most nincs, úgyhogy ezennel veszem a búcsúmat, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)
Szólj hozzá!
