Krisztike

Azért marha jó, hogy már csütörtök van és már csak egyszer kell melózni mennem a 7en... megvisel ez a munka most 4 nap pihi után... viszont ma rádöbbentem, hogy én halálosan utálok szoláriumba járni!!!! Persze, logikus, miért is szeretnék, amikor alapvetően irtózom minden egyéb nőcis tevékenységtől is (mint már többször említettem volt, nem rólam mintázták a tipikus nőt)... egyetlen dolgot szeretek benne, hogy viszonylag kevés fáradsággal és kényelmetlenséggel olyan klassz bőrszínt sikerül elérnem, amit magamtól (napsütéstől) soha az életben nem bírnék produkálni. De ma rájöttem, hogy engem még ez a "viszonylag kis fáradság és kényelmetlenség" is megvisel. Ott kezdődik, hogy kint is meleg van, bent meg hőség, úgyhogy eleve leizzadok, mire magamra csukhatom az ajtót (ettől meg később megégek). Aztán dilit kapok attól, hogy örökké valami elmebeteg után következem én az adott szoliágyban, aki minimumon használta a ventillátort (vagy elfordította!!!!!), fejjel lefelé hagyta a fejtámaszt és 200 decibelre feltekerte a rádiót - amin természetesen csakis Roxy vagy Rádió1 tud szólni, aminek a repertoárjától idegrohamot kapok. Ja, és természetesen a fóliát úgy tépkedte le, hogy alig bírom felvakarni a végét, hogy tudjak magamnak egy réteget húzni magam alá. Mire levetkőzök, megküzdök a fóliázással, eligazgatom a fejtámaszt, visszarángatom a helyére a ventillátort, és a tropa derekammal elhelyezkedek végre fekvő helyzetben, addigra már a gutaütés kerülget, de sebaj, indul a gép, és... IGEN, a rádió hangerőgombjáról megfeledkeztem, úgyhogy azonnal légkalapácsként kúr fejbe a Roxy rádió, amitől majd' kiugrok a gépből... anyád. Lehalkítom, hallgatom a gép és a ventillátor zümmögését, de valahogy rohadtul melegem van, izzadok, hát persze, a ventillátort még át kell állítani maximumra. Király, ezek után már csak azon puffogok, hogy ki az a kretén, aki az arcbarnítós szolikat tervezi, és vajon hány évtized múlva fogja észrevenni, hogy a testbarnító részt az arcbarnítótól elválasztó cirka 15 centis műanyag sáv alatt rohadtul nem barnul a test egyik legfeltűnőbb része: méghozzá a mellkas, a nyak és a váll.  Egészen isteni, hogy csokibarna lesz a hasam + a fejem, de egészen hülyén néz ki a kettő között a fehér dekoltázs vazze. Ennek ellensúlyozásaképpen félidőben hasra szoktam fordulni, de ez sem megy ám egyszerűen, azt azért elmondanám: a fólia ugyanis időközben természetesen rávákumozta magát a hátuljamra tarkótól bokáig (véletlenül sem a szoli plexijére, amin fexem, neeeeeem), úgyhogy nagyjából a selyemhernyó kibábozódási erőfeszítéseivel felérő küzdelmembe kerül ez a megfordulás, és akkor még a "most hova tegyem a fejemet?" kérdéskör problematikáját is meg kell oldanom. Ugyanis az orrom hegyén nem bírom megtartani az egész fejemet, ha a fejtámaszra rakom a homlokomat, akkor a homlokom marad fehér, ha az államra támasztom a fejem, az egyrészt fáj, másrészt esetleg leég az állam, ha az egyik arcomat fektetem a plexire, akkor az jobban barnul, szóval egy dráma... És mindez lezajlik potom 8 perc alatt, komolyan, nekem kész megváltás, amikor kikapcsol a gép, felöltözhetek és kijöhetek végre, mert olyan küzdelmes perceket élek át, hogy totál lestrapálódok... És nyilván én vagyok a hülye béna (ehhez is, mint annyi minden máshoz), hogy nem tudom élvezni azt a nyugodt 8-10 percet, ami csak az enyém, fexem kényelmesen a finom melegben és hallgatom a zenét (merthogy mások ilyeneket szoktak mondani). De azért én erőteljesen gyanaxom... hogy valójában minden nő ennyit kínlódik az ilyen elfoglaltságokkal, de mivel ezek olyan "trendi" meg "cuki" meg "nőcis" dolgok, így nem sikkes a velük járó macerákról beszélni, ezeket a dolgokat inkább élvezni illik (vagy legalábbis úgy nyilatkozni róluk, hogy mennyire élvezetesek). Hát én nem élvezem és pont. Vazze. Az eredményüket, azt igen. De most őszintén, mi a fészkes francot élvezzek azon, hogy szombaton felkelek hajnalban, elmegyek a fodrászhoz, 40 percet ülök a gyötrelmes szagú hajfestékben halálra únva magam, aztán a hajmosással együtt megejtem a reggeli tusolást is (legalábbis derékig, mert addig folyik be a víz), aztán további 40 percet ülök a székben, míg a fodrász levágja, fésülgeti, végül megszárítja a hajamat - ez utóbbi tevékenység alkalmából enyhébb égési sérüléseket okozva a fülemen, nyakamon, fejemen, majd mindezek végeztével otthagyok egy kisebbfajta vagyont nála?!?!?! Rémes, komolyan. Viszont azt élvezem, hogy a fodrász tök klasszul kivasalja a hajamat. Úgyhogy a két hónap múlva esedékes szülinapomra hajvasalót kértem a Drágámtól. De ő kategorikusan kijelentette, hogy nem kapok hajvasalót. Ugyanis meg van veszve a hatalmas, dús, hullámos sörényemért (idézet tőle). És megpróbál rábeszélni mindenféle kenceficékre. Engem. Aki tiszta vízzel megmosom az arcom és már menekülök is a fürdőszobából kifelé. Lehet, hogy kompromisszumot kötünk és kérek még egy tetkót tőle. Mondjuk hátra a derekamra. Most úgyis vettem egy farmert, amihez pont jó lenne, ha lenne a derekamon tetkó, mert olyannyira csípőnadrág, hogy majdnem a fenekem is kint van belőle. De a tetkó legalább elterelné erről momentumról a figyelmet...

Na mindegy. Egyébként muszáj lesz vennem egy napozóágyat. Ugyanis nem tudom, említettem-e már, de a szobám ablaka észak felé néz. Így aztán ide soha nem süt be a nap. Ebből következik, hogy kint 27 fok van, itt bent pedig megfagyok. Viszont ha átmegyek a lakás túlsó végére és kilépek a kertbe, ami ugye pont délre néz, hát az valami isteni érzés... szóval kell egy napozóágy, amibe így délutánonként szépen kihevernék és  melegednék, mert imádom a napsütést és a nap melegét. Napelemmel üzemelek, vagy mi, de napsütés nélkül tisztára olyan dermedtnek érzem magam, mint a hüllők.

Na, azt hiszem, eleget puffogtam, úgyhogy ezennel veszem is a búcsúmat, áldás, békesség, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek! :)

Lcd-nek nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik, de most az én blogomra is megérkezett az első olyan látogató, aki a google-t tudakozóként használja, jelen esetben így: szabad e terhesen motorozni... szegény gugli erre nem tudta a választ, de azért kidobta neki az oldalamat, merthogy ezen szavak mindegyike fellelhető az eddigi szösszeneteimben, de én őszintén szólva nem hiszem, hogy választ kapott volna a kérdésére... vazze... vakondok kiírtása, meg szabad e (és így!!!! Nem kötőjellel!!!) terhesen motorozni... na meg mazochista, tűsarkú csizma és fűtéskompenzáció... Hagyjuk.

Imádom a klassz tavaszi időt, mondtam már? :) Olyan szuper ez a napsütés, a madárcsicsergés, és ráadásul tegnap elfelejtettem írni, hogy az irodás Kata kolleganőm mit mondott nekem... voltunk ugyanis pár hete a Drágámmal egy "céges vacsorán" (páran a kollegáimmal, Főnökanyámmal beültünk Csepelen egy pizzéria-étterembe, mondjuk az is megérne egy misét, de inkább most hagyjuk), és a Kata tegnap mondta nekem, hogy annyira szép pár vagyunk együtt a Drágámmal, olyan jó volt ránk nézni, mert látszott rajtunk, hogy harmonikus + boldog a kapcsolatunk, és milyen jó nekünk :) És ez nagyon jól esett ám a lelkemnek. :)

És ezzel a szép gondolattal most veszem is a búcsúmat, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)

A Zanyukám irtó ügyes: az előbb kicserélte az étkezőben a csillárt (vagy lámpát, vagy ahogy tetszik, szóval azt a világítóalkalmatosságot, ami a plafonból lóg lefelé). Tök büszke vagyok rá. A redőnyét is átfűzte a múltkor, amikor elszakadt a gurtnija.  Még a Drágám is csak pislogott, hogy nahát, ezt hogy tudta megcsinálni. Szóval tök klassz Anyukám van ám.

Én viszont már kora hajnalban átestem egy próbainfarktuson egy hülye fehér macskának köszönhetően. Na de ez ott kezdődött, hogy a Drágámmal a hosszú 7végén minden szabad percünkben X-Aktákat néztünk, és volt egy olyan rész, amit nekem nem lett volna szabad megnéznem... egy fehér husky-forma vérengző kutyáról szólt, aki tulajdonképpen ember volt, de amikor akart, át tudott változni, és kutyaformában vörösen izzott a szeme, véres volt a pofája és mindig morgott és +támadott és leölt egy csomó embert és egyáltalán az egész film irtó félelmetesen volt megcsinálva, folyton éjszaka volt meg köd és/vagy eső, és akkor ott osont az a parázslószemű kutya, szóval nem kellett volna megnéznem. De már késő, megnéztem, és azóta a sötét lakásban is 200-as pulzussal megyek ki a konyhába, amikor meg indulok dolgozni, folyton a hátam mögé nézegetek a kertben, hogy nem jön-e éppen utánam az a vérengző dög. Ma is eléggé zaklatott lelkiállapotban voltam már, mire a kapuig elértem, de úgy gondoltam, megúsztam, ma se támadott rám a rémkutya, úgyhogy elkezdtem kihúzgálni a kukákat. Na de amikor az elsőt megmozdítottam, fújva-prüszkölve-nyávogva kiugrott mögüle az említett fehér macska (ugyan milyen más színű lehetett volna?!?!?), én meg azt hittem, menten összeesek vazze... ha akkor van a kezemben egy pisztoly, habozás nélkül lelövöm, az tuti... 

Na de ma arra is rájöttem, hogy a csigák problémamegoldó képessége nagyjából nulla. Ugyanis hajnalban szakadt az eső (ez mostmár nehezen hihető a szikrázó napsütésben és 25 fokban), ettől pedig rajzottak a csigák. Egész reggel szlalomban szaladgáltam, hogy ne tapossam szét a minden talpalatnyi helyet elborító csigagarmadát. Aztán míg felcsöngettem egy helyre és vártam, hogy kaput nyissanak, láttam két csigát, akik összeütköztek vazze! Komolyan, olyan rohadt nagy ez a bolygó, olyan kicsik a csigák és olyan irtó lassan közlekednek, de bakker, ezek mégis képesek voltak összeütközni! Ezek után ácsorogtak ott egymásra merőlegesen, meg nem mozdultak, az egyik csiga feje benne oldalról a másik csiga házában. Majd az oldalról érkezett csiga halálkomolyan nekiállt átmászni a másikon vazze, hogy majd akkor ő azon keresztül megy tovább!!! Levontam a következtetést: a csigák rém buta állatok. Arról viszont gőzöm sincs, hogy miért gerjednek ennyire az esőre?!? Biztosan műveletlen vagyok és bunkó, de sejtelmem sincs, hogy mire kell nekik az eső. Vagy például a gilisztáknak mire kell az eső? Lécci, ha valaki professzor az ilyen zoológiai problémákban, ossza már meg velem a tudását, mert nem halhatok úgy meg, hogy ne tudjam, miért rajzanak a csigák (és a giliszták) esőben! Köszönöm.

Egyébként nekem most takarítanom kellene, ugyanis holnap jön a Drágám és irtó háklis ám a koszra, főleg a macskaszőrre (arra mondjuk én is). Épp a múltkor beszéltük meg, hogy mennyire nem vagyunk egyformák (pozitívabban szólva milyen jól kiegészítjük egymást hehe), engem ugyanis halálosan bosszant a rendetlenség, mániákusan pakolászok el mindent magam után (hogy ne egyszerre, kampányszerűen kelljen órákon át rendet rakni majd), mert olyan jól esik szétnézni úgy a szobában-lakásban, hogy szép rend van és nem bosszant folyamatosan a "rendetkellraknom" gondolat,  nem frusztrál a még elvégzésre váró feladat, hanem nyugodtan ülhetek a fenekemen, ugyanakkor némi porcicával, poros polcokkal, pucolásért kiabáló ablakokkal azért egészen jól elvagyok (na jó, csak egy darabig, de azért elég magas a tűrőképességem). A Drágám viszont pont ellenkezőleg, kiválóan elvan a rendetlenségben, nem zavarja, ha tele van az egész asztal + az összes polc "átmenetileg" éppen lerakott kacatokkal, viszont legyen tisztaság, az ablakon ki lehessen látni és pormentes legyen a tévéképernyő. Szóval ma neki kell állnom takarítani. Pedig rohadtul utálom ám, valószínűleg ezért fejlesztettem ki a magas kosztűrő képességet. De muszáj lesz elkezdenem, akkor előbb végzek. Fúj, de utálom... Viszont gyönyörű rend van :)))

Na, most viszont veszem a búcsúmat, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :) 

Könyörgöm, valaki mondja meg, mióta pogácsa a kisütött sóliszt gyurma, mióta töltött káposzta a szőlőlevélbe göngyölt darálthús, és mióta számít komplett vacsorának egy uborkasalátából, az imént említett szőlőleveles cuccból és egy cukorszirupba mártogatott sült tésztából álló háromfogásos valami... ha valaki ismert embernek számít ebben a porszemnyi kis országban, azzal törvényszerűen együtt jár, hogy totálisan balf@sz a bevásárláshoz, a konyhához, a főzéshez, és úgy egyáltalán a kajákhoz?!?!?!?! 

Na, többek között ezért nem nézek tévét, mert halálosan fel tudom magam idegesíteni az ilyen dolgokon... komolyan, én alapkövetelménnyé tenném az "Önmagunk ellátása" című tantárgyból az érettségi vizsgát, basszus tanuljon már meg minden ember legalább annyi minimális készséget, hogy ki tudja mosni a gönceit, azokat ha kell, ki tudja vasalni,  ki tudja takarítani a vackát a mocsokból és képes legyen néhány értelmes és ehető dolgot főzni. Nem is értem soxor, hogy embereknek tényleg nincs igényük arra, hogy ne legyenek már másokra szorulva?!?!?! Hát halálra szégyellném magam, ha folyton másoknak kellene ellátniuk engem, ráadásul halálra bosszantana, ha örökké azt kellene ennem, amit főznek nekem, és azt kellene felvennem, amit épp kimostak nekem... de mindezeken felül ha lustaságból, igénytelenségből, vagy bármilyen okból kifolyólag mégis ilyen lennék, SOHA nem állnék ki porrá égetni magam egy tévéműsorba töbmillió néző elé...

És most, miután alaposan kipuffogtam magam, tényleg veszem mára a búcsúmat és megyek vissza az ágyamba, a tévét pedig azt hiszem, kikapcsolom... nem kell nekem ez a stressz...

Basszus, annyira régen írtam már ide, hogy a böngészőm nem emlékezett a címre, újra be kellett írnom, hogy fríblog.hu...

Meg sem próbálom az elmúlt 2 hetet bepótolni, úgyis reménytelen, ellenben az elmúlt 4 napos 7vége bővelkedett eseményekben, inkább abból szemezgetnék... szóval tegnap például kábé 42 ponton diagnosztizáltam izomlázat a szervezetemben, ma viszont a HKM (heveny kétoldali munkaundor) félreismerhetetlen tüneteit fedeztem fel magamon, vagyis kissé ramaty az állapotom mostanság... 

Na de kezdjük az elején: az elmúlt 3 napos munkahét olyan gyötrelmes volt, mintha 3 hónap lett volna, ezáltal szerdára tökéletesen leamortizált állapotba kerültem, és ezen kicsit sem segített a városszerte tapasztalható közlekedési káosz, amit a ballagások és a  városból való tömeges menekülés generált. Azért nagy nehezen leautóztam Vácra, ahol a Drágám épp a kórházban beteglátogatott a Koszos haverjánál, akit motorostól elütött egy teherautó - no comment... ő szerencsésebb volt, mint borkatomi anno, "csak" a jobb csuklója törött ripityomra... szóval úgy volt, hogy Drágáméknál találkozunk, na de jött Pistike, bár akkor még csak telefonon, és a Drágám valami homályos ígéretféléjére hivatkozva a Jupátba parancsolt minket, mondván, hogy a Repi is ott lesz. Ez az informció bizonyára Repit is meglepte, mivel épp Verőcén biciklizgetett, de készségesen hazaindult, hogy aztán 1,5-2 óra múltán csatlakozni tudjon hozzánk. Amikor ez a tényállás világossá vált számunkra, akkor azért nem volt igazán őszinte a mosolyunk, mert hullafáradtak voltunk, koszosak és éhesek, na de mindegy, amin lehetett, segítettünk: ittunk kávét + ettünk hamburgert. Ez utóbbi később nem bizonyult túl jó ötletnek, az éjszaka közepén akut gyomorgörcsök közepette unikumos gyógykezelésre szorultunk, bár a hasmenést ez sem akadályozhatta meg. Következtetés: a Jupátban mostantól csak sültkrumplit eszünk. 

Azt hiszem, Pistike igazán megér annyit, hogy egy külön bekezdésben foglalkozzak vele. Nos, a Gyépés (gyógypedes) Pistike névre egy tavaly nyári egynapos balatoni túrán tanúsított kitartó szerencsétlenkedése következtében sikerült szert tennie - és hát ööööö... szóval igen, én voltam a keresztanya, bevallom. Mindazonáltal le kell szögeznem, hogy Pistikét kedveljük. Tényleg. Tök jó szakács, tök ügyesen motorozik, kedves, segítőkész, udvarias, meg ilyenek. És ha az ember kellő nagyvonalúsággal és elnézéssel viseltetik irányába, akkor még szórakoztató is. Komolyan. Mint például most a Jupátban. Amikor cigivel a kezében, összeráncolt szemöldökkel, rendkívül gyanakvóan és gondterhelten igen hosszasan fixírozott egy földre döntött biciklit, miközben a bokrok mögött gyerekek zenét hallgattak. Pistike pedig hallgatta a zenét és mereven bámulta a gyanús bringát. Az meg egykedvűen hevert ott tovább. A zene is szólt tovább. Pistike egyre jobban gyanakodott. Végül megszántuk, és rászóltunk, hogy egyrészt  eleget bámulta már azt a kerót, másrészt NEM A BICIKLI ZENÉÉÉÉÉL!!!!!!!! Egyébként Pistike nem fogyatékos vagy ilyesmi, mielőtt valaki félreértené, csak nem egy műszaki zseni, na. Viszonylag hamar túlestünk a zenélő bicikli problematikáján, aztán megérkezett a Repi is és muszáj megemlítenem, hogy igen kellemesen csalódtam benne. Vagy olvassa a blogomat, vagy elvitték az ufók és átprogramozták, vagy nemtom, de basszus, figyel rám! Meghallgatja, amit mondok és közben még rám is néz!!! Sőt, mi több, válaszol is nekem, ha úgy adódik!!!

Na de végül már ájulósan fáradtak voltunk, úgyhogy  a távozás mezejére léptünk, és részemről hatalmasat aludtam - ezt a 4 nap során többször is megismételtem, a Drágámat némileg kiborítva ezzel, mivel neki épp olthatatlan mehetnékje volt, de legalább nagyjából kipihentem magam.

Péntek este Sütivel voltunk Jupátolni, szombaton meg lángosozni mentünk reggel, hmmmm, isteni volt, és lángoseszegetés közben érkezett a villámcsapás (speciel a hentesgyerek képében), hogy bakker, ma Citadella van!!! Na, romboltunk haza készülődni, Drágám közben kooperált a múltkor említett exbarátnőjével és annak férjével, először nem akartak kötélnek állni, de végül ők is jöttek, olyannyira, hogy még este Gödre is közösen mentünk halat enni (részemről rántott sajtot). Végülis a Citadellán csak kicsit áztunk rommá, basszus az egész városban szikrázott a napsütés, de a Gellért hegyben azért megakadt egy bazi esőfelhő és szakadt a víz, úgyhogy a nagy teraszernyő alatt vagy 150-en szorongtunk, aztán az indulás is kicsit macerás volt, nem kaptunk rendőri felvezetést, szóval mindent összevetve több, mint 4 órát ültem a Drágám mögött a motoron, és ebből ered a szerteágazó izomlázam, de ettől függetlenül jól éreztem magam, klassz nap lett :) Pláne ha még azt is hozzáteszem, hogy még délelőtt kaptam a Drágámtól két nadrágot is :) Ja, és azért az elmúlt 2 hétből is van még említendőm: Drágámtól kaptam egy új telefont is, nagyonnagyon gyönyörűséges kis szuper kütyüt :)

Na, aztán tegnap már nagyon utáltam az egész világot, hogy vasárnap van, hogy holnap melózni kell, hogy nekem haza kell vonatoznom a két köbméter cuccommal, és még Anyák napja is van és virág + bonbon + különben is...  A Drágámnak ráadásul dolga volt délután, úgyhogy még egyedül is voltam... Aztán Drágám Anyukája megkért, hogy vigyem le őt a városba, a Gerit meg a vonathoz, mert megy dolgozni Pestre, mondtam, oké. Amikor a Gerit kiraktuk az állomáson, még gondoltam is, hogy be kellene mennem vele és megvenni a jegyet nekem is, úgyis 1 óra múlva megyek én is, de végül győzött a lustaságom, és milyen igazam lett!!! Ugyanis 1 óra múlva épp indulni akartunk a Drágámmal az én vonatomhoz, amikor telefonált Éva, hogy a Geri még mindig az állomáson van, ugyanis Gödnél elütött valakit a vonat, nem járnak a vonatok, nem tudnánk-e segíteni Gerinek valahogy, hogy bejusson Pestre. Ideális és számomra roppant kényelmes megoldás született: Drágám kölcsönadta az autóját, elromboltam a Geriért, beszáguldottam vele a Nyugatihoz a melóhelyére, aztán hazakocsikáztam :) És ami döbbenet: majdnem 1/4 6 volt, amikor Vácról indultunk, és 6 előtt 5 perccel kiraktam a Gerit a Szerájnál, úgyhogy tulajdonképpen még csak el sem késett! Pedig egy forintot nem adtam volna azért, hogy 6-ra ott leszünk...

Aztán itthon Anyukám isteni rántott sajt és süti hegyekkel várt, eszméletlen módon teleettem magam, utána meg a nagy kipihentségemnek köszönhetően órákig csak forgolódtam, nem bírtam aludni... hajnalban viszont örömmel konstatáltam, hogy 1/2 5-kor már világosodik, és olyan kellemes langyos idő volt, hogy egy szál pólóban mehettem dolgozni. Mondjuk ettől nem lett nagyobb a lelkesedésem, valahogy nagyon nyögvenyelősen ment ez a nap, de majdcsak belerázódom... és a következő 7vége is 3 napos lesz!!! :)

Most viszont már eleget kopogtattam, úgyhogy veszem a búcsúmat, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek! :)